Valóban ritkul a csont? Hogyan tudjuk megakadályozni az osteoporosist?

A csontritkulást sokáig a menopauzán átesett nők betegségének gondolták, de mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy férfiakat is érinti az osteoporosis. Gyöngyösiné Gutlébeth Nikoletta, a FájdalomKözpont gyógytornásza a gyógytorna preventív és rehabilitációs hatásaira hívta fel a figyelmet. 

 

Foto:123rf.com

Sokan úgy gondolnak a csontra, mint egy élettelen szervre, jóllehet ennek épp az ellenkezője igaz: a csont folyamatosan átalakul, épül és bomlik – évente kicserélődik állományának közel 10 százaléka. Normális esetben a felépülés és a lebomlás egyensúlyban van, ha azonban ez az egyensúly a csontvesztés irányába mozdul el, kialakul a csontritkulás, az osteoporosis.


A csontritkulás tulajdonképpen a csont anyagcseréjének betegsége, aminek következtében csökken a csont tömege, és ezzel párhuzamosan a csont szerkezetében is átalakulás megy végbe. A csontgerendák elvékonyodása miatt végeredményben a csont törékennyé válik. Tévhit, hogy a csontból kivonódna bármi is, hiszen annak tartalma, a benne lévő szerves és szervetlen anyagok aránya nem változik, csupán maga a tömeg csökken.

Az International Osteoporosis Fundation szerint évente több mint 8,9 millió, csontritkulásból adódó törés történik világszerte, azaz minden harmadik másodpercben bekövetkezik egy ilyen esemény, ami az 50 év feletti korosztályt tekintve minden harmadik nőt, illetve minden ötödik férfit érint.

Veszélyes-e a mozgás?

Mára bebizonyosodott, hogy a dohányzás, a helytelen táplálkozás, a túlzott alkoholfogyasztás, a D-vitaminhiány, a mozgásszegény életmód jelentősen megnöveli a csontritkulás kockázatát.  Tehát egészen biztosan nem lehet „ágynyugalomban” biztosítani a csontok épségét, sőt, a megfelelő mozgás segít megőrizni a csontok sűrűségét a férfiaknál és a menopauzán átesett nőknél is. Ennek csupán egy feltétele van: a rendszeresség. Ugyanis, ha felhagyunk a mozgással, tovább folytatódik a csontok sűrűségének csökkenése. Minden mozgásfajta növeli a csontok ásványi anyag tartalmát és kis mértékben csökkenti a törések esélyét. Ugyanakkor előrehaladottabb csontritkulás esetén és az idősebb korosztálynál növekszik az elesések kockázata, csökken az egyensúly és a koordinációs képesség, így ezek fejlesztésére kell törekedni. 

A gyógytorna a legbiztonságosabb segítség

A személyre szabott gyógytorna csontritkulás esetén is biztonságos.

Nagy hangsúlyt kellene fektetnünk a megelőzésre, hisz amikor már kész a baj, időseknél nehezebb és hosszabb a felépülés időtartama, nő a bizonytalanság érzete, félelemmel teli az aktivitás, lelkileg is megviselt őket, emiatt érdemes időben elkezdeni foglalkozni ezzel a kérdéssel – ismerteti a gyógytornász. – Gyógytornán, egy képzett szakember mellett, különböző eszközökkel színesítve a gyakorlatokat gyorsan és vidáman fejlődik az egyensúlyérzék az álló- és járógyakorlatok során, magabiztossá válik a mindennapi élethez szükséges alapvető mozgás, maga a közlekedés.
Magyarországon 2019-ben összesen 267 479 fő részesült osteoporosis miatti szakellátásban. A betegek 88%-a nő volt, az életkori halmozódás pedig a 64-77 éves korosztályban volt a legnagyobb mértékű. Látható tehát, hogy az idősebb korosztály a legveszélyeztetettebb, náluk pedig sokkal körültekintőbben kell eljárni a megfelelő mozgásforma, intenzitás és kivitelezés felépítésében is.

gyogytorna

Foto:123rf.com


– A speciális gyakorlatok korrigálják az csontritkulás során kialakuló jellegzetes testtartást, illetve törések után az izomzat erősítését és az ízület mobilitásának visszaállítását segítik. Éppen ezért, ha az orvos engedélyezi, a gyógytornát érdemes minél előbb elkezdeni, amellyel akár a további törések is megelőzhetővé válnak – ismerteti Gyöngyösiné Gutlébeth Nikoletta, a FájdalomKözpont gyógytornásza.- A mozgásbiztonság kialakítására a gyógytornásszal végzett, közösen betanult gyakorlatok mellett a legalkalmasabb mozgásformák a séta, a túrázás, a nordic walking.  
Nagyon fontos, hogy a csontritkulásban érintettek óvakodjanak a hirtelen mozdulatoktól, óvatosan tornázzanak, tartsák be a szükséges ismétlésszámot, és legalább heti háromszor-négyszer végezzék el a gyógytornát!

Így figyelj a gerincedre: tippek a gyógytornásztól

Forrás: Fájdalomközpont