Így segít a kávé a testedzésnél

A Granadai Egyetem (UGR) pszichológiai karának tudósai kimutatták, hogy a fél órával aerobikgyakorlatok előtt fogyasztott koffein (egy erős kávénak megfelelő mintegy 3 milligramm per kilogrammnyi) jelentősen megnöveli a zsírégetés mértékét.

Foto: 123rf.com

A kutatásból az is kiderült, hogy a délután végzett testmozgás esetében a koffein hatása erőteljesebb, mint a délelőtti mozgásnál.

A kutatásban 15 férfi vett részt, koruk átlagosan 32 év. Hetente négy edzést végeztek, előtte 3 milligramm per kilogramm koffeint vagy placebót fogyasztottak reggel 8 vagy délután 5 órakor, az edzést megelőzően.

A vizsgálat eredménye szerint az aerobikedzés végzése előtt 30 perccel bevitt koffein a napszaktól függetlenül növelte a zsír oxidációjának maximumát” – mondta Amaro-Gahete, a kutatás vezetője. A zsíroxidáció mértékének változását is megerősítette a kutatás: a délutáni értékek magasabbak voltak, mint a reggeliek ugyanannyi idejű koplalást követően. Az eredmények szerint ugyanakkor a reggel, kávét követően végzett edzés hasonló mértékű zsírégetést idéz elő, mint az azonos délutáni testmozgás koffein nélkül. Összességében tehát a koffeinbevitelt követő délutáni testedzés a legoptimálisabb a zsírégetést megcélzó sportolók számára.

Proffee (fehérje és kávé): Ez az új egészségügyi trend a TikTokon

 

Forrás: Napidoktor.hu