A városi kerékpározás szívrohamot okoz?

Aki biciklizett már városi forgalomban, biztosan be tud olyan helyzetről számolni, amikor majdnem szívrohamot kapott. A kutatók szerint erre szó szerint véve is nagy esélyük van.

A legújabb kutatási eredmények alapján, aki sokat tartózkodik városi forgalomban – mindegy, sofőrként, biciklistaként vagy gyalogosként – a sok stressz hatás és a belélegzett szennyező anyagok miatt megnöveli annak esélyét, hogy szívinfarktust fog kapni. A legnagyobb veszélynek azonban a kerékpározók vannak kitéve, mivel erősen és nagy mennyiségben lélegzik be a szmogot.

Az említett tanulmány 36 korábbi vizsgálat eredményét vetette össze, és a korábbiaktól eltérően nem a szívrohamhoz vezető alapvető problémákat kívánta feltárni, hanem azt, hogy mi adja a szerencsétlenségnek az utolsó lökést. A The Lancet című lapban megjelent elemzés szerint a szívinfarktusos esetek 7,4 százaléka történik városi forgalomban, 6,2 százaléka pedig erős fizikai megterhelés következtében.

shutterstock_641731811

A légszennyezés az összes eset 5-7 százalékáért tehető felelőssé, míg a negatív érzelmek 3,9, a harag 3,1, a zsíros ételek fogyasztása 2,7, a pozitív érzelmek 2,4, míg a szexuális aktus 2,2 százalékban vezettek a bajhoz.

A szívrohamot elszenvedők 0,9 százaléka fogyasztott kokaint, ez a kis szám azonban csupán annak a következménye, hogy a társadalom egészét tekintve kevesen használnak drogot. Emellett igaz, hogy a szer fogyasztása 23-szorosára növeli az egyénre leselkedő kockázatot – állítja Dr. Tim Nawrot, a belgiumi Hasselt Egyetem kutatója. A légszennyezés ezzel ellentétben „mindössze” 5 százalékkal növeli ennek esélyét, mivel azonban a népesség sokkal nagyobb részét érinti, jelentősebb tényező a kokainnál.

shutterstock_559297091

David Spiegelhalter, a Cambridge Egyetem munkatársa szerint nehéz meghatározni, hogy mekkora veszély leselkedik egy-egy szituációban a sofőrökre, és mennyi a kerékpárosokra. „Sok tényező játszik közre egyszerre: légszennyezés, stressz, fizikai megterhelés, sőt, a harag is, ami a szívroham egyik közismert előidézője. Eléggé összetett kérdés ez.” – mondja.

Judy O’Sullivan, a Brit Kardiológiai Alapítvány munkatársa szerint a testmozgás előnyei még így is felülmúlják a légszennyezés káros hatásait, és mindenkit kerékpározásra vagy kocogásra buzdít. Dr. Tim Chicco, a Sheffieldi Egyetem tanára pedig hozzáteszi: „Már sokat tudunk arról, hogy mi vezet szívrohamhoz (mint például a magas koleszterinszint, a cigaretta, elhízás), arról azonban kevesebbet, hogy a baj miért egy bizonyos napon és időben következik be. Fontos azt is hangsúlyozni, hogy a szívinfarktus hosszú évek alatt kialakult károsodások következménye. Ezért aki el szeretné kerülni, ne dohányozzon, sportoljon, étkezzen egészségesen, és ügyeljen az ideális testsúlya megtartására”

Forrás: