A formás mellek edzésterve

Eddz mellbedobással! Tippek és gyakorlati tanácsok az elégedettségért és magabiztosságért.

Egy probléma, ami nem mellőzhető. A legtöbb nő nem csak a melleinek méretével, de az alakjával is elégedetlen. Az utóbbi viszont természetes úton, gyakorlatok segítségével orvosolható. Vegyük sorra, mik azok a mozdulatok, melyeket ismételve mellesleg is meg leszel elégedve magaddal!

Nem a méret a lényeg!

Az alaktól és mérettől függetlenül minden nő mutatós dekoltázsra vágyik. Ez pedig kis és nagy kebleknél ugyanúgy megvalósítható. A kor előrehaladtával a szövetek gyengülnek, így ez a testrész és a mellizom ugyanolyan figyelmet érdemel, mint a has, a combok vagy a popsi.

Nagyobb mell, nagyobb baj?

A megereszkedett mellek helyett formás kebelre tehetsz szert. Jól tudjuk, hogy a 85-ös 65-re cserélne, míg azok a nők, akiknek kicsi a cicijük, mindent megtennének a jobban domborodó mellkasért. A gravitáció megteszi, amit kell, így a korábban peckesen álló mellek megereszkedhetnek. Gyakorlatokkal viszont megelőzhető a folyamat.

mellek

Imádkozó póz

A mellizom erősítésének legegyszerűbb módjához még eszközre sincs szükség. Egyenes háttal, törökülésben ülve imádkozó tartásba tesszük a kezünket a mellkasunk előtt. Majd a tenyereinket összenyomva, megfeszülnek a kar és a mell izmai. A gyakorlatot naponta 10 percig kell ismételni egymás után.

Súlyemelés

Az izmaink kis súlyok emelésével szintén formába hozhatóak. Ha nincs otthon súlyzó, fél liter palackos vízzel könnyedén helyettesíthető. Álljunk egyenesen, majd a súlyt tartó kezünket emeljük vízszintesen a talajjal, mellső középtartásba. Tartsuk nyújtva néhány másodpercig, mielőtt visszaengedjük. Váltott kézzel ismételjük a gyakorlatot 5-10 percig naponta.

Gumikötél

Ennél a feladatnál elengedhetetlen egy gumikötél beszerzése. Ha ez meg van, üljünk a földre nyújtott lábakkal, egyenes háttal. A kötél végeit tartva, közepét támasszuk ki a lábunkkal, majd óvatosan kezdjük hátrahúzni a lapocka összeszorításával. Tartsuk ki, majd lassan engedjük vissza. A bűvös 10 perc elegendő ennél a gyakorlatnál is.

Krémes megoldás

Számos bőrfeszesítő krém van a piacon, melyek speciálisan a mellek megereszkedése ellen használhatóak. Látogass el egy drogériába, vagy bioboltba és kérj tanácsot, hogy biztosan a számodra legideálisabb terméket vidd haza.

mellek 2

Jójótól mentesen

A súlyingadozás befolyásolja a szövetek állapotát és így könnyedén veszít a bőr a rugalmasságából. Éppen ezért, ügyeljünk rá, hogy mindig megtartsuk a versenysúlyunkat és ezzel együtt a dögös dekoltázst. Emellett válasszunk olyan melltartót, ami tökéletesen illeszkedik alakunkhoz, mivel ez is segít a rugalmas bőr megőrzésében.

Váltózuhany

A hideg és meleg víz váltott használata szintén feszesíti a bőrt. A váltózuhany élénkíti a vérkeringést és segít megőrizni a bőr fiatalos állapotát és formás melleket is.

Valódi szépség

A gyakorlatok mellett a legfontosabb feladat, hogy megtanuld elfogadni a külsődet. Nem a szike varázsol szebbé. Az összes nő a kisugárzásából és magabiztosságából meríti a szépségét. Tegyél azért, hogy jól érezd magad a bőrödben és értékeld a tested minden porcikáját, hiszen nem a tökéletességre, hanem az egészségre kell törekedni.

Forrás: https://napidoktor.hu/


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.