Karikó Katalin: Az omikron kivégzi a járványt?

Karikó Katalin a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában elmondta, hogy a világ különböző pontjain folyó kísérletek során egy művileg létrehozott álvírussal tesztelik a beoltott emberek vérét, hogy megvizsgálják, tudják-e neutralizálni.

A vizsgálatok a korai fázisban vannak, fontos tudni azt is, hogy az omikron mutánsról még nagyon kevés adat áll a rendelkezésre.

Karikó Katalin elmondta, hogy a védőoltás beadásával a vérben keletkező ellenanyag mellett az orrnyálkahártyában is lesz ellenanyag. Azonban, amikor a vérben elkezd csökkenti az ellenanyag szintje, az ugyanúgy csökken az orrnyálkahártyában is, tehát ezért fertőződhet meg az, aki régen volt beoltva.

„Az egyén azonban megfertőződés esetén is védve van, mert amikor a vírus bejut a keringésbe, az emlékezősejtek felismerik.”

Fotó: MTI/Cseke Csilla

A kialakult védelem pedig megakadályozza, hogy az egyénnek súlyos tünetei legyenek. Hozzátette azonban, hogy nem csak az számít, hogy milyen ellenanyag van jelen, nagyon fontos tényező a személy egészségi állapota. Akik felvették az oltást, és mégis kórházba kerültek, azoknál a személyeknél nagy részben jelen volt valamilyen háttérbetegség.

„Nagyon meglepő az, hogy a cukorbetegség mennyire hozzájárult ahhoz, hogy súlyosbította a tüneteket.”

Ha az új típusú koronavírus legújabb mutánsa, az omikron, kiszorítja az eddig domináns deltát, akkor akár véget is érhet a járvány.

A világ kutató műhelyeiben gőzerővel vizsgálják, hogy a jelenlegi oltások védenek-e az omikron ellen. A kísérletek során a beoltott emberek véréből egy művileg létrehozott álvírussal próbálják azt neutralizálni. Ez persze nem a teljes valós környezetben való neutralizációját mutatja meg.

Jelenleg úgy néz ki, hogy az omikron mutánssal megfertőződött betegek állapota nem lettek súlyosabbak, mint a delta vírusosok, azonban fontos tudni, hogy nagyon kevés még az adat az omikron mutánssal kapcsolatban.

Olvasd el ezt is!

Szinte semmit sem ér a Pfizer oltás az omikronnal szemben?

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.