Veszélyben a gyerekek – Négyéves kislányt fertőzött meg a majomhimlő

Megfertőződött majomhimlővel egy négyéves kislány Németországban – jelentették német hírportálok az országos közegészségügyi intézet (RKI) adatai alapján. Németországban első alkalommal mutatták ki a kórokozót gyermek szervezetében.

A kislány két fertőzött felnőttel él együtt a Baden-Württemberg tartományi Pforzheimben. A tartományi egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint elővigyázatosságból vizsgálták meg, miután kimutatták az első fertőzést a háztartásban. Eddig nem jelentkeztek nála a betegség tünetei.

Az RKI-nál május elején regisztrálták az első németországi majomhimlős eseteket. Keddig 2982 igazolt fertőződést jegyeztek fel. A betegség mind a 16 tartományban megjelent.

majomhimlő

Fotó: 123rf.com

Az intézet ismeretei szerint a vírus elsősorban szexuális úton terjed Németországban, főleg férfiak körében. A fertőzöttek szinte mind felnőtt férfiak, csupán hét nő és két kiskorú – egy 15 és egy 17 éves kamasz – van közöttük.

Az esetek többségében a fertőzés enyhe lefolyású betegséggel jár. Halálos áldozatot Németországban még nem regisztráltak.

Az Afrika egyes részein évtizedek óta ismert és ritkán előforduló majomhimlő május óta Európában, Észak-Afrikában és más térségekben is terjed. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) júliusban globális egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a járványt.

Olvasd el ezt is!

Riadót fújtak – A tomboló majomhimlő miatt veszélyhelyzetet hirdettek

Forrás: Napidoktor.hu