Stroke – Előzzük meg odafigyeléssel

Ma Magyarországon a szív-érrendszeri eredetű betegségek jelentik a leggyakoribb halálokot, melyeknek egyik csoportja az agy vérkeringési zavara, a stroke.

Hazánkban évente több mint 40 000 szélütés (stroke) fordul elő, amelynek körülbelül egynegyede szívritmuszavar talaján alakul ki. A szívritmuszavarok közül a leggyakoribb a pitvarfibrilláció, amely hazánkban 130 000-nél is több embert érint. A pitvarfibrilláció fennállása a betegeknél a stroke kockázatát ötszörösére növeli.

A stroke megnövekedett kockázatának oka, hogy a szabálytalan szívverés következtében a szívben vérrög alakulhat ki, és ez a véráramban tovább sodródva elzárja az agyi ereket. Emiatt megszűnik az agy egyes részeinek vérellátása, az agysejtek nem jutnak hozzá a túlélésükhöz nélkülözhetetlen oxigénhez.

Stroke következtében hazánkban évente mintegy 20 000 ember hal meg, a túlélő betegek többsége pedig tartós ápolásra szorul. A maradandó egészségkárosodáson túl a stroke a nemzetgazdaság számára is jelentős terhet jelent, a szélütésen átesett betegek éves kezelési és ápolási költsége meghaladja a 40 milliárd forintot.

A stroke súlyos szövődményei miatt kiemelten fontos, hogy a tüneteit mihamarabb felismerjük. Tüneteire jellemző, hogy hirtelen alakulnak ki, lehetnek múló jellegűek vagy tartósan fennmaradóak, valamint előfordulhatnak külön-külön és együttesen is.

Kialakulhat az arc vagy a végtagok féloldali bénulása, gyengesége, vagy érzészavara, a száj félrehúzódása, a beteg beszéde érthetetlenné válhat.

agy9

Felléphet látászavar, vakság, szédülés, zavartság vagy eszméletvesztés, valamint az érzékelés zavara. Jelentkezhet hirtelen kialakuló, súlyos, látszólag ok nélküli fejfájás formájában is. A szélütés gyanúja esetén, akár a fent említettek közül már egyetlen tünet észlelésekor is azonnal mentőt kell hívni, ne várjunk arra, hogy azok esetleg maguktól elmúlnak!

A stroke-ok egy része odafigyeléssel, megfelelő kezeléssel megelőzhető:

Mérje rendszeresen vérnyomását, a vérnyomás értékét tartsa 140/90 Hgmm alatt!

– Kezeltesse vérnyomását, cukorbetegségét és a kóros vérzsírszintjét!

Mellőzze a dohányzást! Változtassa meg életmódját (testsúlycsökkentés, dohányzás abbahagyása és a fizikai aktivitás elkezdése)!

– Csökkentse az alkoholfogyasztást!

– Kerülje a stresszes életmódot!

– Szívritmuszavar, pitvarfibrilláció esetén pedig kiemelten fontos a véralvadásgátló gyógyszerek alkalmazása. Szedje a gyógyszerét pontosan az orvos utasításai szerint, még akkor is, ha tökéletesen jól érzi magát!

strokeIsmerje meg a pitvarfibrilláció kiváltó okait, gondoskodjék arról, hogy mindent megtegyen a kiváltó tényezők elkerülése érdekében!
A véralvadásgátló készítmények alkalmazásával megakadályozható a stroke-ot okozó vérrögök, és ez által az agyi érelzáródások kialakulása.
Ma már hozzáférhetőek olyan modern véralvadásgátló készítmények, amelyek több szélütést képesek megelőzni, mint a hagyományos terápiák, alkalmazásuk kevesebb szövődménnyel jár, és a pitvarfibrilláló betegek számára hatékonyabb, biztonságosabb és kényelmesebb is használatuk.
Rendszeresen keresse fel kezelőorvosát, hogy biztos legyen abban, hogy mindent megtesz a stroke kockázatának csökkentése érdekében!

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.