Szélütés – új gyógyszert teszteltek sikeresen

Jó eredménnyel zárultak az első klinikai próbák, amelyekben egy, a szélütés következményeit csökkentő új gyógyszer biztonságosságát tesztelték amerikai és kanadai orvosok.

A The Lancet Neurology című orvosi folyóiratban közzétett tanulmány szerint az NA-1 jelű vegyület biztonságosan alkalmazható szélütött pácienseknél, és a kipróbálásba bevont embereknél kevesebb agyszövet károsodott a stroke következtében.

Az NA-1 korábbi, főemlősökön végzett tesztjei azt mutatták, hogy a vegyület szélütés utáni adagolása megelőzte, hogy az oxigénhiányban szenvedő idegsejtek elpusztuljanak.

A most ismertetett klinikai próba összesen 14 amerikai és kanadai kórházban zajlott. Olyan pácienseket vontak be, akiken agyi aneurizma (értágulat) miatt műtétet kellett végrehajtani. Ezeknél a betegeknél a meggyengült agyi ér miatt az átlagosnál jóval nagyobb az agyvérzés kockázata.

agy12

A vizsgálatba bevont 185 páciens közül 92 embernek NA-1 vegyületet adtak be vénásan, míg 93-nak sóoldatot. Az orvosok értékelése szerint a szer biztonságos volt, mindössze két esetben jelentkeztek enyhe mellékhatások.

A későbbi agyi szkennelés kimutatta, hogy kevesebb agyi lézió, károsodott agyszövet keletkezett azoknál az embereknél, akiknek a hatóanyagot fecskendezték be. A szakemberek nagyobb tanulmányt is terveznek a szer hatásosságának igazolására.

A klinikai próbákat a szert kifejlesztő biotechnológiai cégek támogatták – közölte a BBC hírszolgálata.

Forrás: