Sarokfájdalom: ne várj, míg műtétre kerül a sor!

A sarok körül jelentkező fájdalmak egyik okozója, az Achilles-ín gyulladása. Kialakulásában a túlerőltetés mellett, a láb deformitásai is szerepet játszanak. Ha főleg a reggeli órákban, gyakran érez fájdalmat a sarokcsont felett, érdemes szakemberhez fordulnia, mert az elhanyagolt betegség sokszor már csak műtéttel kezelhető.

A gyulladás oka főként a túlerőltetés

Az Achilles-ín rögzíti a lábszár izmait a sarokcsonthoz. Előre-hátra mozgatja a lábfejet, így jelentős szerepe van a járásban, futásban, ugrásban” –magyarázza Dr. Páll Zoltán, a Fájdalomközpont traumatológus-sportorvosa. Testünk leghosszabb ina, amely bár igen vastag és erős, ennek ellenére meglehetősen gyakoriak a sérülései, gyulladásai, melyek erős fájdalommal járnak.  A gyulladás valójában, egy krónikus (hosszantartó) irritáció miatt kialakult szövetkárosodás, amelynek a tünetei általában lassan, fokozatosan alakulnak ki, rendszerint állandó túlerőltetés következtében. Főleg azokat a fiatal- és középkorú férfiakat érinti, akik intenzív lábmunkát végeznek például sportolás, vagy túrázás, illetve egyéb fizikai aktivitás közben. A túlzott igénybevétel mellett, olyan biomechanikai tényezők is provokálhatják a probléma megjelenését, mint például a lábfej fokozott befordulása miatti helytelen járás, a lúdtalp, a magas lábboltozat, a merev Achilles- és térdinak és a sarok torzulásai. Fokozza a sérülésveszélyt a túlsúly és a magas sarkú cipők viselése is, melyek a megváltoztatják a láb ortopédiai- és statikai viszonyait.

A legjellemzőbb tünetek

Ha az ín megsérül, hegszövet alakul ki rajta, mely minden egyes lépésnél megsérti az őt körülvevő védőhüvelyt, ezért jelentkezik a fájdalom, amely pihentetésre szűnik, erőltetésre fokozódik. Rendszerint reggeli ébredés után a legmarkánsabbak a tünetek, illetve akkor, amikor a beteg ülés vagy fekvés után feláll, és járni kezd. Ilyenkor jellemző a lábszár merevsége, illetve az ín érzékenysége, a sarokcsont felett. Ha az ín mentén duzzanat, pirosság, érzékelhető és megvastagodás, öedema, vagy vádli fájdalom jelentkezik, feltétlenül szakorvoshoz kell fordulni.

labfajdalom

Vizsgálat, a szakorvosi rendelőben

A fizikális vizsgálat részeként a szakorvos nyomással ellenőrzi az ín épségét, nyomásérzékenységét, kitapintja a duzzanatot, és megállapítja fájdalom pontos helyét. Feltérképezi az alsó végtag mozgásterjedelmét, rugalmasságát és reflexeit. Indokolt esetben, képalkotó (rtg, ultrahang, MRI) vizsgálatokat rendel el, hogy meggyőződjön a környező csontok állapotáról, az ízületek helyzetéről, a lágyrészek, inak szerkezetéről, valamint kizárja a hasonló tünetekkel járó egyéb betegségeket.

 Ne várja meg, mikor már csak a műtét segít!

Nem érdemes halogatni a szakszerű orvosi ellátást, ugyanis a gyulladás következtében meggyengült ínszalag könnyen elszakadhat, ilyenkor pedig már csak a műtéti rekonstrukció segít.  Erre a problémára, a vény nélkül kapható fájdalom és gyulladáscsökkentők csak ideig-óráig hatnak, hiszen csak a tüneteket nyomják el, de nem adnak olyan végleges megoldást, mint az aktív fájdalomcsillapítás terápia. Ez egy speciális hatóanyagokból álló célzott, szteroid-mentes injekciós kezelés, amely gyors és hatékony megoldást nyújt a regeneráció elősegítésében, a fájdalom és a gyulladás csökkentésében, ezáltal a mozgáskorlátozottság megszüntetésében. „A pontos hatóanyag kombinációt, a mennyiséget és a terápia hosszát, személyre szabottan határozzuk meg. A kezelést, az érintett terület körül helyileg, a fájdalom forrásánál végezzük, intenzíven, egyben hosszú távon támogatva a felépülést.
A fájdalom és gyulladás csökkentése után kezdjük el fokozatos terheléssel a funkcionális gyógytornát, szakképzett gyógytornász segítségével” –
tudjuk meg a traumatológus-sportorvostól.

Komplex kezelés és megelőzés

Dr. Páll Zoltán arra is felhívja a figyelmet, hogy az aktív fájdalomcsillapítás mellett fontos még a tünet együttest kiváltó biomechanikai okok azonosítása, kezelése, megszüntetése. Terhelésnél oda kell figyelni a rendszeres nyújtásra, az alapos bemelegítésre, valamint a megfelelő lábbeli kiválasztására.

Forrás: Fájdalomközpont