Háztartási sérülések 1. rész – Égés, áramütés

Bárkivel előfordulhatnak apróbb-nagyobb balesetek. Ha megtanuljuk, hogyan lássuk el a sebeket, ha tudjuk, mikor kell orvoshoz fordulnunk, ha összekészítünk egy házi patikát, nem lehet nagy baj.

Az égés az egyik leggyakoribb és legsúlyosabb háztartási baleset. Többféle fokozata lehet.

A felületes égés csak a felhámot, azaz a bőr felső rétegét érinti. Bőrpírral, duzzanattal, érzékenységgel jár. Néhány nap alatt heg nélkül gyógyul.

A másodfokú égés a bőr irharétegét is érinti, hólyagosodással jár, gyógyulása sötétebb vagy világosabb folt hátrahagyásával történhet és hegképződés is előfordulhat.

A harmadfokú égés a hámot és az irhát is érinti, a járulékos szervekkel – a szőrtüszőkkel és a faggyúmirigyekkel – együtt. Mindig hegesedéssel gyógyul.

A negyedfokú égés rendkívül súlyos: az izmokat, az inakat és akár a csontokat is érintheti.

Mit tegyünk?

A legfontosabb dolog, amit tehetünk, a hűtés. Ezt folyó hideg vízzel végezzük, legalább 15 percig, hogy a mély szöveti rétegekből is ki tudjuk vonni a hőt. Pár perc után ez fájdalommal járhat, de ne hagyjuk abba.

Ezután tegyünk a sebre laza, steril fedőkötést, amely alatt a seb képes szellőzni.

Néhány óra alatt kiderül, hogy képződnek-e hólyagok, vagy sem. Ha nem, alkalmazzunk hámosító kenőcsöt. Ezeknek fertőtlenítő hatásuk is van: megakadályozzák, hogy a seben lévő kórokozók elszaporodjanak, miközben segítik a bőr regenerálódását.

A népi gyógymódok (például a tejföl) alkalmazását nem javasoljuk! Mikroszkóppal nézve látnánk, hogy az égési sérülés mini hámsérülésekkel jár, amely elfertőződhet!

Mivel az égés első napjaiban nem mindig derül ki, hogy mennyire súlyos a sérülés, egyéni mérlegelés kérdése, hogy orvoshoz forduljunk-e vele. Ha a sérülés kisebb területet érint, és nem jár hólyagképződéssel, elég az otthoni sebkezelés.

Ha az égés kis területet érint, de hólyagképződéssel jár, otthon alkalmazzunk fertőtlenítést és hámosító kezelést, de forduljunk bőrgyógyászhoz is. Ha azonban az eset már az égés bekövetkeztekor is nagy kiterjedésű, hívjunk mentőt. Ha pedig az égés gyermekkel történik, vagy esetleg az arcot, a nemi szerveket érinti, akkor nincs helye mérlegelésnek: azonnal forduljunk orvoshoz! (Ilyenkor égésplasztikai centrumba, vagy ha az nincsen a környékünkön, traumatológiára kell mennünk.)

Áramütés

Az áram belépésének, kilépésének és a fém ékszereknek a helyén kis égési sérüléssel jár.

Mit tegyünk?

Mindenképpen hívjunk mentőt még az ártalmatlannak tűnő áramütés esetén is, mert a szívritmuszavar veszélye is fennáll.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.