Vitalmobil, ami helyre ráz!

Földi létünk mindennapjai sajátos természetes és mesterséges mágneses terek között léteznek, így az élő szervezetek kialakulásában és fejlődésében is meghatározó szerepet játszanak.

Az élő szervezetek energiafolyamataiban a természetes mágneses terek folyamatosan részt vesznek, miközben egymással is sajátos kölcsönhatásba kerülnek. Ilyen módon könnyen belátható, hogy a létezés optimális környezetében a megfelelő mágneses hatásoknak milyen befolyásoló, meghatározó szerepe lehet.

Mielőtt azonban a túlzott leegyszerűsítés csapdájába kerülnénk, rövid okfejtésünk elején állapítsuk meg: az élő szervezetek működésének mechanizmusai rendkívül összetett folyamatokon alapulnak, több kutatási terület egyre nagyobb ismeretanyaggal bővíti a tudományt, azonban sokkal többet nem tudunk, mint amit ismernünk kell még ahhoz, hogy elmondhassuk: tudjuk és értjük az ÉLET működését. A biofizika egyre mélyebben hatol az élet titkainak megismerésének útján a testbe, és fedezi fel a szervezetek működését befolyásoló körülmények hatásait.

Az elmúlt évtizedekben a materiális szemléletű tudományosságot egyre inkább kiegészíti a korábban megismerhetetlen hatások következményeinek az elemzése. A biorezonanciás vizsgálati eljárások egyre nagyobb teret nyernek a tudományos gyógyítói eljárásokban, hiszen ma már tagadhatatlan, hogy a sejtek biológiai aktivitásait vizsgáló eljárás segítségével meglehetősen egzakt információkat kaphatunk a test egyes részeinek, a szerveknek az állapotáról, és hogy befolyásolni is tudjuk a szervezet sejtszintű működését.

wucozswp

A tudomány ma már azt is igazolja, hogy a rendkívül összetett információs összeköttetéseken érvényesülő, összehangolt rendszer, mint az emberi szervezet nem egyszerűen biokémiai struktúrákba szerveződött molekulák összessége, hanem rezgő mágneses terek között működő szövevény. Egyben egy olyan láthatatlan energiaforrás, amelyet befolyásolni lehet.

Ráadásul a sejtszintű folyamatokra hatóan olyan tartományban, ahol a hormonrendszer és a központi idegrendszer  szabályozó folyamatai közvetlenül nem érvényesülnek. Egy emberi sejtben egy másodperc alatt közel hétezer kémiai reakció megy végbe, ezek irányítását a DNS-ek és sejtmembránok végzik, úgynevezett biofotonok segítségével. Ezek befolyásolását lehet külsős rezonanciás jelekkel végezni, mégpedig olyan módon, hogy a lüktető mágneses impulzusok a terapikus eljárásokban egyre nagyobb szerepet kapnak. Az orvosi alkalmazást kísérletekkel igazolt, dokumentált tudományos kutatások igazolták.

A biorezonancia elvén alapuló diagnosztikai és terápiás lehetőségekkel új távlatok nyílnak a gyógyításban és az egészségmegőrzésben. A mindennapi gyakorlatban erősödik a nézet: a betegségek megelőzéséhez és a gyógyításhoz a szervezet önregenerációs képességeinek az erősítése nélkülözhetetlen. A természetes anyagoké és az energetizáló eszközöké a jövő, illetve már a jelen: a bioelektromágneses eljárásoknak nincs mellékhatása és sokrétűen alkalmazhatóak. Nem véletlenül a jövő  orvostudományának egyik legígéretesebb területe.

c12s8dy41

Egyre több mágneses stimulációs készülék segíti ezt a tevékenységet. A világszerte alkalmazott eszközök sorát magyar találmány gyarapítja: a Vitalmobil hatékonysága, sokoldalúsága és mérete alapján kiemelkedő eszköz, használata nem köt  hálózati áramforráshoz, hangtalanul üzemel, hordozható, tenyérben elfér  és minden helyzetben alkalmazható.  A XXI. század handy megoldásainak sorában a kommunikációt szolgáló  mobiltelefon mellett immár egy korszerű terapikus készülék szolgálja az ember mindennapjait. Kézben az egészség! – megőrzésének, fenntartásának lehetősége: stresszállapotok csökkentésére, tanuláshoz, szellemi teljesítőképesség fokozására, a fizikai teljesítőképesség és koncentráció erősítésére, pihentető alváshoz, a test és az elme egyensúlyának a megőrzéséhez, a harmonikus életritmushoz.

Bővebben: vitalmobil.com

Forrás: