Nyáron kívül-belül fontos a víz: tippek az örömteli iváshoz és fürdéshez

Nyár, meleg, víz: a gyerekek ezeket hallva azonnal indulnának a strandra. A felnőtteknek viszont nemcsak a külső felfrissülésről, de a belső hidratálásról is gondoskodniuk kell, hiszen a kicsik maguktól jellemzően nem isznak eleget.  A gyerekek testi és lelki egészségét szem előtt tartó K&H gyógyvarázs ahhoz ad most tippeket, hogyan vegyük rá játékosan a gyerekeket az elegendő folyadékbevitelre, és mikre figyeljünk a vízparton.

 

A nagy hőségben a víz a legjobb barátunk – belülről hidratál, kívülről felfrissít. Gyermekek esetén azonban különösen oda kell figyelnünk, mennyit isznak belőle, és milyen helyen fürdenek. Nyáron ugyanis a leggyakoribb gyerekbetegségek közé a kiszáradás és a különböző fertőzéses megbetegedések sorolhatók. A K&H gyógyvarázs, a gyermekek egészségének elkötelezett támogatójaként összegyűjtötte, mire figyeljünk a vízzel kapcsolatban.

baba, strand, úszógumi

Fotó: 123rf.com

Ha a gyerek nem akar inni

Nyáron kiváltképp fontos, hogy pótoljuk az izzadás során elvesztett folyadékot. Mivel a kicsik szomjúságérzete általában nem jelentkezik időben, ha magától jelzi, hogy szomjas, az általában már a kiszáradás első jele.  A megfelelő hidratáltságra tehát a szülőnek kell figyelni. Játékos trükkök bevetésével azonban elérhetjük, hogy a kicsi örömmel igyon.

  • hagyjuk, hogy gyermekünk maga válassza ki azt a poharat, kulacsot, amiből a legszívesebben inna, hiszen így nagyobb kedvvel veszi majd kézbe. Egy sima poharat vagy kulacsot pedig akár saját maga is megfesthet üvegfestékkel
  • tegyünk egy teli másfél literes palackot az asztalra, amiből a gyermek és mi is könnyen követhetjük, mennyi van még vissza a napi célmennyiségből
  • bár a víz a legjobb folyadékpótló, néha csempészhetünk némi ízt is a pohárba – legjobb, ha cukormentes, gyümölcsökből készült limonádét kapnak a kicsik, de citromlé, háziszörp, gyümölcslé vagy turmix is kerülhet a pohárba
  • szörpből és gyümölcsléből akár jégkockát is készíthetünk, ami vízben feloldódva szintén izgalmas lehet a kicsiknek
  • a magas folyadéktartalmú ételek is segítségünkre lehetnek: készítsünk leveseket, főzelékeket, együnk joghurtot, kefírt. Iktassunk be lédús gyümölcsöket és zöldségeket is az étkezésekbe, mint például dinnyét, őszibarackot, meggyet, uborkát.

Foto:123rf.com

Pancsolási kisokos

A gyerekeknek a vízről leginkább a fürdés jut eszébe, hiszen a nyári melegben egész nap lubickolnának. Nem mindegy ugyanakkor, hogy hol és mint pancsol a gyerek, ezeket a tanácsokat érdemes megfogadni:

  • válasszunk olyan strandot vagy élővizes fürdőhelyet, ahol a vízminőség kiváló, az öltözők, mosdók, zuhanyzók igényesek
  • zuhanyozzunk strandolás előtt és után is: előtte azért, hogy ne vigyünk koszt a vízbe, utána tusfürdővel pedig, hogy lemossuk magunkról és a gyerekekről a fertőtlenítőszereket és az esetleges kórokozókat
  • legyen szó medencéről vagy élővízről, a víz lenyelése mindkét esetben gondot okozhat. Igyekezzünk már a legkisebbeket megtanítani arra, hogy csukott szájjal pancsoljanak. Legjobb, ha fürdés előtt meg is itatjuk őket, nehogy kedvük támadjon egyet kortyolni
  • ha kijöttünk a vízből, húzzon az egész család papucsot, és azzal járjunk a medence partján, illetve a vizesblokkokban is. Így elkerülhetjük a fertőzéseket, kiépített, csempézett medencéknél pedig a véletlen baleseteket
  • a parton cseréljük le minél hamarabb a nedves fürdőruhát szárazra, így a különösen lányokat veszélyeztető gombás megbetegedéseket is megelőzhetjük.
  • ha a gyermeken nyílt seb van, az a strandon könnyen elfertőződhet. Ha mindenképp pancsolna a kicsi, kenjük be a sebkezelővel, és ragasszuk le vízálló ragtapasszal.

Nyári meleg – Melyek a biztonságos tevékenységek hőség esetén?

Forrás: Napidoktor.hu