A hajhagyma húsz élete

Talán nem is gondolnánk, de egy, például hajmosás után kihullott hajszálunk és hajhagymánk akár hat évet is eltölthetett a fejünk búbján, miközben hónapról hónapra 1-1,5 cm sebességgel növekedett.
 
Levágtuk, festettük, formáztuk – mégis, mivel igazán körültekintően vigyáztunk rá, ilyen szép kort érhetett meg.
 

Milyen változások történnek a hajszálainkkal az évek során és vajon a fejbőrön új helyre plántálva is hosszú ideig életképesek maradnak-e? – erről mesélt nekünk Dr. Zakariás Dávid, a HairHungary hajátültetési specialistája.

Az ember esetében, az emlős állatoktól eltérően, a szőrzet elvesztése nem követ meghatározott periodikusságot (bár tavasszal és ősszel a hőmérséklet és a napfényes órák számának változása sokaknál hajvesztést idéz elő). Ebből adódik, hogy a hajszálaink különböző életkorúak. A hajhagymák átlagos élettartama 2-6 év, naponta pedig kb. 100 hajszál kihullása még normális mennyiségnek tekinthető. A fejbőr szőrtüszőiben kb. 100.000 aktív hajhagyma foglal helyet, mely szám már születésünkkor meghatározott.
Egymáshoz apró vérerekkel kapcsolódnak, így a vérellátás és a vér által szállított egyéb anyagok (nyomelemek, hormonok) jelentős mértékben befolyásolják hajunk állapotát. 
A hajszál egyébként három élettani fázison megy keresztül, melyek a következők: 1. aktív, növekedési fázis, 2. átmeneti fázis, 3. nyugalmi fázis. Ezek közül az első a leghosszabb szakasz, átlagosan 2-6 évig tart. Ekkor egy folyamatosan osztódó sejt újabb és újabb sejteket termel, melyek elszarusodnak – ebből lesz a hajszál.
A második fázisban megszűnik a sejtosztódás, és a hajszál fokozatosan a bőr felső rétegei felé nyomul a szőrtüszőben. A harmadik fázisban végül kilökődik/kihullik, de közben a mélyben az osztódó sejt ismét munkába áll, és létrehozza egy új példány sejtjeit. Egy hajhagyma kb. 10-20 alkalommal képes megismételni ezt a három lépéses ciklust.
 
Az imént felvázolt körforgás azonban sajnos nem mindig ilyen ideálisan megy végbe.
  • Hat hétnél hosszabb alultápláltság (szigorú diéta), elhúzódó gyulladás/lázas periódus, terhesség, hormonális kiegyenlítetlenség esetén, egyszóval a hajhagymát érintő károsító hatás során, nem tölt el elegendő időt a hajtüsző az anagén (növekedési) fázisban ahhoz, hogy a fejbőr szintje fölé nőhessen a hajszál. Szerencsére ez az állapot a károsító tényező megszűnésével magától visszafordul.”– világosít fel a szakorvos. 
  • Az is előfordulhat, hogy a hajszálakat érő hirtelen gyógyszeres hatás eredményeként a növekvő fázisban lévő hajtüsző “engedi el” a hajszálat, így hirtelen hajvesztés tapasztalható. A folyamat szintén átmeneti.
  • A hajtüszőket – direkt módon – érintő krónikus hajvesztések 90%-ának oka az ún. androgén hajhullás: a férfi hormonok hatására az idő előrehaladtával a hajszálak nem lesznek képesek a fejbőr szintje fölé növeszteni a hajszálakat, aminek következtében hosszan tartó (krónikus), fokozatos hajvesztés következik be. 
 
Jó hír azonban, hogy amennyiben valaki esztétikai okokból hajátültetés mellett dönt, akkor megfelelően végzett eljárás során az átültetett follikuláris egységek, vagyis a hajhagymák vitalitása változatlan marad”– tájékoztat Dr. Zakariás Dávid hajátültetési specialista. 
 
Forrás: HairHunary, Purecom
Kép: Pexels

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

  1. Fébert Antalné

    Nekem “csak” a fejem tetején ritkult meg a hajam, viszont az összes pókháló vékonyságura “soványodott”…Pedig nekem dús hajam volt, és vegyesen volt benne olyan ami vékony szálú, és olyan is ami vastag szálú volt. Ez mitől lehet?
    Ezt hozza az öregedés? Vagy a genetika? Szüleim közül anyám volt akinek vékony- szálú haja volt, hatvan évesen a feje tetején olyan ritka lett, hogy átláthattunk a szálak között.
    Apámnak volt dús, és erős szálú haja. Nyáron “nullásgéppel” vágatta le, és őszre ismét kinőtt .
    Engem nagyon zavar, ez a pókfonal vastagságú haj, mert ha kihullik nem is látom, csak érzem a kezemen, a ruhámon pedig,hogy csillog…
    Lehetne ezen segíteni?