Vissza a suliba

Az iskolakezdés előtt visszaállni a szokásos, tanévi rutinra megkönnyíti a szeptemberi kezdést a nyári szünet után.

"A diákok és szülők számára egyaránt megterhelő lehet, ha vissza kell szokni a tanév ritmusához.” – mondta Josh Klapow, az Alabamai Egyetem klinikai pszichológus adjunktusa. „Tanév közben időre kell felkelni, meg kell szervezni előre a házimunkát, a nap is rövidebbnek tűnik olyankor. Ez bizony erős szorongást okozhat.”

y61lvvcr3

Nagyon fontos, hogy mindenki előre felkészüljön a tanévre. "„Nyáron a gyerekek és a szülők is más szokásrendszer szerint élnek. Ezt nem lehet egy nap alatt fenekestül felforgatni.” – mondta Klapow. Ha még a nyár végén változtatásokat eszközöl az ember, akkor könnyebb lesz az átállás a vakációból az új tanévre. „Ez azt jelenti, hogy már néhány nappal korábban el kell kezdeni ébresztőóra hangjára ébredni reggel. Ha a gyerek a nyári szünetben nem vett könyvet a kezébe, akkor napi 20 percet olvasson, mintha leckét kapott volna. Így a családból mindenki könnyebben áll majd át.”

Fontos, hogy a szülő nyugodt és összeszedett maradjon. „Kontrollálni kell az érzelmeket. A gyerek mindig a szülő lelkiállapotára hangolódik rá. Ha a felnőtt izgatottan és pozitív gondolatokkal várja a tanévet, valószínűleg a gyereke is. Ha felkészületlenül kapkod jobbra-balra, a gyerek ezt fogja átvenni.” – mondta Klapow.

Forrás: