Vakáció! Ilyen táborokban nyaralnak idén a gyerekek!

Bár a koronavírus-járvány több szempontból is befolyásolta a táborpiacot, mind a táborszervezők, mind a szülők megtesznek mindent azért, hogy a gyerekek az elmúlt évekhez hasonló vakációt, tábori élményt élhessenek meg!

Az idei kínálatról, árakról, legnépszerűbb táborhelyszínekről és témákról a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál közölt adatokat. Így táborozunk 2020-ban!

„A táborkínálatban és a programok felépítésében is több változást hozott az elmúlt pár hónap, amik közül több pozitívumot is ki lehet emelni. A táborszervezők a programok kapcsán az élmények többségét szabadtérre szervezték át, ami önmagában üdvözölendő, míg az egy korcsoportba sorolt gyerekek létszáma is csökkent, így még több figyelem jut egy-egy csemetére. Bízunk benne, hogy az egészségügyi előírások betartásával nem lehet probléma a táborokban és sikerül az idei szünidőt is közel olyan csodálatosra varázsolni a gyerekeknek, mint az az elmúlt években megszokott volt” – mondta el Tóth Béla, a Táborfigyelő.hu vezetője.

A koronavírus-járvány hatására mind a táborozó gyerekek száma, mind a foglalható táborhelyek száma csökkent, de utóbbi nagyobb arányban. Az előrejelzések szerint 165 ezer gyermek fog legalább egy hetet táborban tölteni a vakáció során, míg a táborhelyek száma a tavalyi évhez képest közel harmadával esett.

Táborozó gyerekek és táborhelyek száma

A táborjelentkezések 60%-a napközis tábori foglalást takar, míg tízből négy jelentkezés ottalvós vakáció lehetőségbe történik. A napközis táborok előretörésének oka, hogy miután ezen tábortípusnál nem merül fel szállásköltség, illetve az esti étkezés, program díja, így kedvezőbb áron vásárolhatók, mint az ottalvós táborok. Így a családok egységnyi pénzmennyiségből több hetet tudnak lefedni élménydús gyermekfelügyelettel, mintha bentlakásos verziót választanának.

Napközis vs. ottalvós táborok

A bentlakásos táborok esetében a legkeresettebb terület Veszprém megye, míg a további két dobogós helyre Pest és Bács-Kiskun megye került. A napközis táborok jellemzően nagyvárosokban találhatóak, amik közül magasan kiemelkedik kínálatban és foglalásszámban is Budapest.

Legnépszerűbb táborhelyszínek

A táborok témáját tekintve az idei esztendőt az idegen nyelvi, elsősorban az angoltáborok nyerték, ezek lettek a leginkább keresett tábortémák. Nagyon sokan kerestek kaland- és sporttáborokat is, míg az elmúlt években egyre népszerűbb készségfejlesztő táborok is nagy népszerűségnek örvendtek 2020-ban.

Legkedveltebb tábortémák

A napközis táborok átlagára 37 000 Ft, míg az ottalvós lehetőségek esetén 55 000 Ft-ot fizetnek átlagosan a szülők egy turnusra. Fontos kiemelni, hogy a táborárak tekintetében hatalmas az árolló, ahogy azt az elmúlt években is megszokhattuk. A Táborfigyelőn lévő ott alvós táboroknál a legkedvezőbb árú tábor 26 ezer forintba kerül, míg a legmagasabb díj 255 ezer forint.

Táborárak alakulása

Fontos újdonság, hogy az idei évben már közel minden harmadik tábor elfogad SZÉP Kártyát fizetőeszközként. Mindez nagy segítség a családoknak, ugyanis a kormányzat által megnövelt SZÉP Kártya keretet a gyermekek táboroztatására is lehet fordítani.

Forrás: https://napidoktor.hu/index