Hogy reagáljunk a gyerekek háborúval kapcsolatos félelmeire, kérdéseire?

Egyik pillanatról a másikra minden megváltozott… Az elmúlt években sokféle hirtelen és váratlanul érkező történelmi valóság volt jelen a gyerekek életében, amelyben a fiatalok azzal találkoztak, hogy egyik pillanatról a másikra minden megváltozhat körülöttünk.

A feszültségszintjük még jelenleg is nagyobb lelkileg, akin nem látszik, sajnos ott is előfordulhat ez. Az orosz-ukrán háború kirobbanása a gyerekek történelemkönyveit most élővé teszi ezekben a napokban.

Többet látnak, tudnak az internetről, mint hinnénk és ez szorongást szül

A lélek a járvány után még nem nyugodott meg. A félelmi- és szorongásszintek könnyen belekapaszkodnak lelkileg az új történelembe, és sajnos beindíthatnak újabb szorongásokat a gyerekeknél, serdülőknél is. Ráadásul ők ma és a következő napokban szinte minden szünetben, felületen ezeket a tartalmakat fogják keresni az interneten. Miközben olyan részletekre is rálelhetnek a keresőszavak által, ahol a világon lévő összes emberi kegyetlenséggel képekben, videókban találkozhatnak. A lelki megrendülés könnyen kiváltható ebben az időszakban főleg a szenzitívebb gyerekeknél akkor is, ha nem közvetlen saját bőrén tapasztalja a háború érzéseit. A fiataloknak rengeteg internetes játékpartnere van az egész világon. Akár azon a földrészen is, ahol most hirtelen bekerültek a háború valóságába. A mai serdülők projekcióként, beszámolóként ezekben a percekben is használják a felületeket, hogy beszámoljanak a félelmeikről. Éjszaka sok fiatal volt élő kapcsolatban a háborús részeken élő fiatalokkal. Nem, nem, sokan nem aludtak!!! Pánik, félelem, rettegés, szorongás közvetítése reggelre már a mi fiataljainkat is elérte, hiszen szeretnének segíteni az ott élő barátaiknak, akikkel tegnap előtt még „háborúsat” játszottak az online játékokban, de ott viszont  a békét, megbékélést ők irányították – számol be a Felelős Szülők Iskolája.

Fotó: 123rf.com

Ez most a valóság, nem online háború

A legnagyobb empátiával és imáinkkal gondolunk embertársainkra, akiknek most egyik pillanatról a másikra kirángatták az életüket a normál béke medréből. Bennünket, szülőket is megrendít, és elindít bennünk különböző gondolatokat. Azonban a fiataloknak most szinte biztos, hogy úgy fog bekapcsolni a képzelete és fantáziája, hogy lesz, aki hasonló pánik-tüneteket is átélhet a következő napokban, hetekben, mint az ott élő embertársaink. Egy ideje hála Istennek békét és jólétet tapasztaltunk az életünkben ezen a földrészen, ahol mi élünk. Elkezdtek bennünk megnyugodni és gyógyulni az örökölt háborús sorstörténeteink. Nem feltétlenül rendelkezünk lelkileg háborús magán vész-forgatókönyvvel, bár a gyerekeink már egy ideje játszanak ezekkel a történetekkel, ahol különböző taktikai forgatókönyveket gyártanak. Azonban pszichésen kevésbé áll bárki is készen ilyen fordulatokra.

Tudni azt, hogy milyen pánikba esni, vagy átélni a pánikba esést, nos nem ugyanaz!!

Elképzelni azt, hogy milyen lehet az, amikor a bombázás hangját hallod emberi vészkiabálásokkal, nos nem ugyanaz, mint átélni!!

A gyerekeink felé irányuló figyelem most a legfontosabb – Hallgassuk meg az érzéseiket!

Egy biztos, most nagyon oda kellene újra figyelnünk a gyermekeinkre, mert még nemrég volt a vírus által kiváltódott szorongások időszaka. Még sok fiatal szenved ennek utóhatásaitól. Ma reggelre a fiatalok leveleivel volt tele minden social felületem. Ők ma és a következő napokban valószínűleg úgy mennek majd iskolába, hogy akár „egy készenléti lélekállapotba” is kerülhetnek, amiben a stressz szintje magasabb faktoron működik. Emiatt a figyelem koncentrációja kisebb. Egymással az iskolai falai közt, vagy a social oldalakon ezekről fognak beszélni.

Fotó: 123rf.com

A napokban beszélgetni kell velük, meghallgatni és meghallani őket. A szemükbe nézni, igazi mosolyokkal figyelni rájuk. Segíteni őket abban, hogy a belső békére való törekvésre igyekezni a legnehezebb élethelyzetekben is szükséges. Most lehet őket erre jól megtanítani. Ez most a lelki megküzdés, majd utána egy lelki muníciónk lehet. De azzal nem oldunk szorongást, ha hasonló „megnyugtatásnak” tűnő mondatokat mondunk:

„Ugyan, nincs semmi baj. Majd megoldják. Képzeld azt, hogy ez csak egy pár napos játék. Nem a mi dolgunk.”

Ne kendőzzük el a valóságot!

Ez nem játék, ez a történelmünk valósága, ami most történik velünk, körülöttünk, általunk. Csak még nehéz ezt felfognunk, elhinnünk. Túl nehezek voltak az elmúlt évek hirtelen érkezett járványügyi változásai, és már a megbékélés szabadságára vágytunk. Ma újra elindulnak a social felületeken a képi és videó látványok, no meg azok a szidalmazó, mindenhez értő és jól megmondó posztok, amik a szülőket, embereket is befolyásolhatják lelkileg. A jelen tények még nem tudjuk, hogyan írják át azt a békét, amiben éltünk, és amit talán nem is tudtunk kellően értékelni. DE tehetünk ma sok-sok mindent, hogy visszaszerezzük legalább a belső békénket. Hogy megtudjunk lelkileg is küzdeni azokkal a lelki megterhelésekkel, amiket ez a hír vagy a következő napok kiválthatnak majd. Érezzünk együtt Velük. Szívből, lélekből. Hiszem azt, ha ezt közös összefogásban tesszük, akkor eljut az embertársainkhoz is. 

A folytatáshoz KATTINTS IDE!

Olvasd el ezt is!

Lesújtó állapotok: halálfélelem a kicsiknél, függőség, anorexia, depresszió a kamaszoknál

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

  1. jáger lászló

    ………?????????
    Sehogy!!!!
    Csak ennyi
    barátilag
    J.L.

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.