Így dobd fel Valentin napra a párkapcsolatodat

Egy kis odafigyeléssel – és néhány trükkel – azonban vissza lehet hozni az intimitást. Most, közeledve a Valentin naphoz, talán nincs is olyan ember, aki ne vágyna a társas boldogságra!

Felmérések szerint november közepe és december közepe között történik a legtöbb szakítás, míg a legtöbb válást januárban regisztrálják. Főleg azon kisgyermekes párok kapcsolata kerülhet ilyenkor veszélybe, akik amúgy is egész évben időhiánnyal küzdenek a munka és a gyereknevelés miatt. 

A sok gond, a munka és a gyereknevelés idővel elhidegüléshez vezethet a házaspároknál. Nem csoda, hogy év vége felé könnyen feltörhet az addig elnyomott feszültség ű, sőt, újabb stresszforrások is jelentkezhetnek az ünnepi készülődéssel kapcsolatban. Éppen emiatt a legtöbb kapcsolat ekkor törik meg igazán. Sokan ugyan még végigcsinálják a karácsonyt a gyerekek miatt, de januárban jön a hidegzuhany, amikor kiderül, valamelyik fél válni akar. Egy magyar párkapcsolati tréner forradalmian új módszerével azonban elkerülhető a legrosszabb.

Ihász Anita

A játszótéren nincs titok

Ihász Anita a saját bőrén tapasztalta meg, milyen, amikor az házasság elaprózódik a mindennapos feladatok és két kisgyermek nevelése mellett.

“Már nem figyeltünk olyan intenzíven egymásra a férjemmel, mindenkinek megvolt a maga dolga, és éreztem, lassan elhidegülünk egymástól, mivel nem volt időnk arra, hogy a szerelmünket is életben tartsuk. Szerencsére ezt mindketten beláttuk és elkezdtünk dolgozni azon, hogy minden visszatérjen a régi kerékvágásba. Kiderült, hogy nem egyformán látjuk a gondokat, ezért leírtuk a problémáinkat, együtt kerestünk rájuk megoldást és így rájöttünk arra, hogy nem kell lemondani a kedvenc randiprogramjainkról, hiszen mindezt egy kis kreativitással bevihetjük az otthonunkba is. A módszerem lényege pont az, hogy bevigyük otthonunkba azokat a helyszíneket, programokat, melyekre korábban könnyedén elmentünk. Ezt akár akkor is megtehetjük, mikor a gyerekek már aludtak. Elmondhatom, hogy minden hullámvölgyet megtapasztaltunk, amit egy házasságban meg lehet, de az is igaz, hogy mindet rendbe is hoztuk!” – kezdte történetét a kreatív párkapcsolati tréner. Anita számára gyorsan kiderült, hogy nem egyedül jár ebben a cipőben, a játszótéri anyukák sorra nyíltak meg neki ezen a téren és bevallották, náluk sincs minden rendben a házasságukkal. – “Miután kiderült, hogy nálunk működik a módszerem, úgy gondoltam, hogy megosztom a többiekkel és náluk is bevált a dolog!”

Tabuként kezeljük a rossz házasságot

A szakember szerint sokak számára a mai napig szégyellni való az, ha a házasságuk nem működik rendesen, főleg azért, mert nagyon nehéz bevallani, hogy mind a ketten elszúrták. Inkább nem beszélnek róla senkivel, nehogy elítéljék őket miatta. Ennek eredménye idővel persze nem más, mint a válás és a lelki sérülések tömkelege.

Én azt vallom, hogy képesnek kell lenni a kommunikációra, mert, ha nem vagyunk őszinték önmagunkkal és a párunkkal szemben sem, akkor nincs megoldást. El kell mondani azt, ami bánt, és tudni kell megköszönni dolgokat.”

A romantikára a férfiaknak is szüksége van!

Anita tapasztalatai azt mutatják, hogy mostanában a férfiak azok, akik előbb lépnek a tettek mezejére, ha párkapcsolati problémák megoldásáról van szó.

“A férfiak praktikusabban gondolkodnak, ők azok, akik szeretnének javítani a házasságukon, ha azt látják, hogy a párjukat felőrlik a hétköznapok. Sok olyan megkeresést kapok, hogy segítsek szerelmeslevelet írni, melyet átadhatnak a feleségüknek, ezzel is kimutatva érzelmeiket. Randikaland című könyvem és a feladatlapok is úgy lettek összeállítva, hogy azt a 7 témát járják körbe, ami általában problémát okoz egy házasságban. Ezek a feladatok – minden hétre egy – otthon is elvégezhetőek, mikor a gyerekek alszanak, és nem vesznek igénybe sok időt. Akár 30 éves házasok kapcsolatát is képes a módszer magasabb szintre emelni” – mondja a szerző.

Ha jó a házasság, a gyerekeknek is jó lesz a párkapcsolata

Az, hogy a szülők kapcsolata komoly hatással van a gyermekeik felnőttkori párkapcsolataira, már régóta közismert tény. Mégis, sokan ezt veszik legkevésbé figyelembe. Ihász Anita szerint azonban ez az egyik legnagyobb hiba, amit elkövethetünk.

“A gyerekek azt a mintát követik, amit a szüleiktől látnak. Ha azt, hogy nem oldják meg közösen a problémákat, inkább feladják a kapcsolatukat, nekik is gondjuk lesz a kötődéssel. Már csak ezért sem szabad feladni a házasságért, párkapcsolatért való küzdelmet!”

Olvasd el ezt is!

Valentin-nap: hogy teljen egy új kapcsolatban?

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.