Ezért nem szabad soha megjátszanod az orgazmust

A szeretkezések nem csak és kizárólag az orgazmusokról szólnak, de mégis akkor lesznek igazán teljesek, ha valamilyen úton-módon mindkettőtöknek sikerül eljutnotnia a csúcsra. Az elvárások téged is nyomaszthatnak, de az alábbiak miatt sosem szabadna színlelned az orgazmust.

Ha nem mondod el, nem tudtok javítani a helyzeten

Amennyiben az első alkalmak egyikét élitek át közösen, azt gondolhatod, csak akkor lesz minden tökéletes, ha neked is van orgazmusod – vagy legalábbis ezt hiszi rólad a partnered. Talán úgy véled, hogy majd később összecsiszolódtok, aminek egyébként lehet is alapja, de nem minden esetben. Sokan azt gondolják, mindenképpen illúzióromboló, ha elsőre nem sikerül eljutni a csúcsra – számol be a Bien.

Ez nem igaz! Olyan sok minden lehet új, hogy ha teljesen más „menetrendhez” szoktál, akkor előfordulhat, hogy nehezen vagy későn veszed fel a ritmust. Abból viszont adódhat félreértés, hogy a barátod azt hiszi, minden tökéletes, és mivel te is eljutottál a csúcsra, ugyanezeket a mozdulatokat kell ismételgetnie. Ha te a későbbiekben is színlelsz, mert nem tudsz alkalmazkodni, akkor az egész szexuális életetek ingatag alapra épül.

szex, orgazmus

Feszélyez a lebukásveszély

A sok-sok elvárás mellett, amivel a nőknek szembe kell nézniük, manapság szinte kötelező az orgazmus ahhoz, hogy igazán belevaló nő lehess. Pedig ez sokszor nem is olyan egyszerű! A legnagyobb arányban éppen ez az elvárás az, ami színlelésre kényszeríti a nőket, pedig a férfiakkal ellentétben a női orgazmus nem feltétlenül magától értetődő.

Hihetetlenül sok múlik a partneren, de legalább annyi rajtad. Tudományosan bebizonyított tény, hogy szinte minden fejben dől el (egyes nők úgyis képesek az orgazmusra, hogy csak erősen koncentrálnak rá), tehát ha bármi feszélyez, akkor kisebb eséllyel fogsz elmenni. És mi más vehetné el jobban a kedvedet az együttlétektől, mint a színlelés? Idővel valószínűleg nem is lesz kedved ágyba bújni, hiszen minden egyes szeretkezés részben hazugságról szól majd.

Felér egy jelentős ferdítéssel

Egyéjszakás kaland esetében nyilván nem akarod majd részletekbe menően elemezni az együttlétet, de egy ilyen „kapcsolatba” nem is azért vágsz bele, mert hosszútávra tervezel. Ebből a szempontból vizsgálva egyébként felesleges színlelned, ha nem sikerült, hát nem sikerült, egy alkalomról szólt az egész.

Azonban a komoly kapcsolatokkal egészen más a helyzet, hiszen a kölcsönösen kielégítő együttlétek évekre előre megalapozhatják a viszonyotokat. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy csak a szex fog összeláncolni titeket, de egyáltalán nem mellékes, hogy mennyire élvezitek a szeretkezéseket. Ha bármilyen okból fakadóan színlelsz, az pont olyan, mintha lenne egy olyan titkod, ami mindkettőtöket mélyen érint: ez nem megengedhető egy komoly kapcsolatban.

A folytatásért KATTINTS IDE!

Olvasd el ezt is!

Kannabisz az orgazmus eléréséhez?

Forrás: Napidoktor.hu