Brokkolis túrótorta

Mit tegyünk, ha a vendégek szinte már az ajtóban toporognak, de nekünk még ötletünk sincs az esti menüre? Mind a háziasszonyok, mind a kezdő, fiatal konyhatündérek számára jó hírrel szolgálunk: nem csak különleges, de egészséges a most következő recept, amelynek elkészítése mindössze 15 percet vesz igénybe.

Hozzávalók 4 személyre:

  • 30 dkg Bonduelle Vapeur brokkoli
  • 3 dkg zsemlemorzsa
  • 38 dkg vagy tehéntúró
  • 4 dkg trappista sajt, reszelve + 5 dkg a tetejére
  • 3 dkg parmezán sajt, reszelve
  • só, bors
  • 2 evőkanál vaj
  • 1 gerezd zúzott fokhagyma
  • 6 nagyobb paradicsom, kockákra vágva

brokkoli3

4 db kis tortaformát kiolajozunk és vékonyan megszórjuk a zsemlemorzsa egy részével. A túrót egy tálba tesszük, hozzáadjuk a kétféle sajtot és a maradék zsemlemorzsát. Sózzuk, borsozzuk, alaposan összekeverjük, és a tortaformák aljába nyomkodjuk. Előmelegített sütőbe tesszük, és 180 fokon 15-20 perc alatt aranybarnára sütjük.

Közben elkészítjük a tölteléket: a brokkolit a vajon 3-4 percig pároljuk, a végén a fokhagymát hozzákeverjük, és félrerakjuk kicsit hűlni. Az elkészült túrótortán a brokkolit és a paradicsomot egyenletesen elosztjuk, és a maradék reszelt sajttal megszórva kínáljuk.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.