6 reggeli rituálé az anyagcsere felpörgetésére!

Szeretnénk frissebben kezdeni a napot? Szoktassuk magunkat néhány vadonatúj rituáléhoz, melyeket minden reggel elvégzünk, s fel tudjuk vele pörgetni az anyagcserénket!

Ha frissebb aggyal és anyagcserével szeretnénk hozzáállni egy naphoz, mi sem egyszerűbb, mint tenni róla, hogy szervezetünk egy kicsit felpörögjön. Mindezt akár 6 könnyű reggeli szokással is elérhetjük, ha naponta kitartóan ismételjük őket.

De melyek az anyagcsere pörgetésére alkalmas szokások? Hajtsuk végre az alábbi rituálékat!

1.Ugráljunk öt percig!

Gyermekként mennyire szerettünk ugrándozni, bárhol és bármin! Ugyanezt egy kissé konszolidáltabban most is megtehetjük. Az ugrálásnak remek egészségügyi előnyei vannak, a mozgásforma a keringést és a szívverést is felgyorsítja, segít a nyirokrendszeren. A pajzsmirigy megfelelő működéséhez szintén hozzájárul, s természetesen az anyagcsere pörgetése mellett kalóriát is égetünk vele. Mindegy, hogy ugrókötelezünk, anélkül ugrálunk, vagy akár mini trabulinon.

Azok számára, aki súlyt szeretnének veszíteni, a növényi alapú étrend a legjobb megoldás fogyás céljából – köszönhetően a módnak, ahogyan az anyagcsere működését befolyásolja.

Fokozhatja az anyagcsere működését a növényi alapú étrend

2.Igyunk citromos vizet!

Kiváló módszer arra, hogy reggelente hozzájáruljunk az anyagcsere felpörgetéséhez. Egészséges, régi szokás, melynek lényege csupán annyi, hogy egy friss, lehetőleg bio citromot (elég a negyede is) belefacsarunk egy pohár vízbe és megisszuk. A víz lehet langyos, vagy szódavíz is. Nyers mézzel, gyömbérrel, fahéjjal is ízesíthetjük a tökéletesebb hatás érdekében.

Foto:pixabay.com

3.Két tojás, bármilyen stílusban

A tojás remek fehérjeforrás, amely hosszútávon energiát ad, s segít az anyagcsere felpörgetésében. Még jobb, ha kókuszolajban sütjük meg. Spenótot, fokhagymát, paradicsomot, gombát, avokádót is adhatunk hozzá.

4.Nyújtás

Lehet az jóga vagy bármi más, mélylégzéssel kombinálva, tökéletes módszer ahhoz, hogy az anyagcsere pörögjön. A kora reggel ráadásul ideális a mélylégzés-technikák gyakorlásához – ilyenkor a légszennyezés szintje is alacsonyabb.

Foto:123rf.com

5.Zöld tea

Önmagában, édesítés nélkül az egyik legegészségesebb ital szervezetünk számára. A kávéhoz hasonlóan frissít, de sokkal több előnye van, s az anyagcsere felpörgetése mellett még a kalóriaégetéshez is hozzájárul.

sport_sulyzok

Foto:123rf.com

6.Könnyű súlyok emelése

Az izmokat megdolgoztató testmozgás szintén kiváló az anyagcserénk gyorsabbá tételére. Sőt, ebből a szempontból is nagyszerű időpont a reggel. A súlyemelés zsírégető „üzemmódba” kapcsolja a szervezetet, ahelyett, hogy a zsírt tárolná. Ha ez kevésbé vonzó számunkra, felüléseket vagy lábemelgetéseket, guggolásokat is végezhetünk!

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php