12 diétás hiba, amit jobb, ha elkerülünk

A kilókkal folytatott küzdelem során legjobb törekvéseinket is tévútra viheti néhány egyszerű hiba. Ha a mérleg csak nem akar kevesebbet mutatni, minden bizonnyal elkövettük az alábbi hibák valamelyikét.

 

Egyoldalú táplálkozás

Ha gyorsan akarunk 5 kilót leadni, gyakran dönthetünk úgy, hogy káposztalevest vagy grapefruitot eszünk minden nap, a kalóriabevitelt 1000 alá csökkentjük. Ilyenkor azonban lelassul az anyagcsere, és ha vége a diétának, lassabban égeti el a szervezet a táplálékot, így gyorsabban visszahízzuk, amit sikerült leadnunk.

Egészséges étkezés

Ha kihagyjuk a reggelit

Ez a módszer csak látszólag eredményes, hiszen ilyenkor egész nap farkaséhesek vagyunk, és folyamatosan nassolunk valamit. A fehérjében és rostokban dús reggeli teltségérzetet okoz, és nem leszünk éhesen nap közben.

Még 5 dolog, amire a legjobb a gyömbért használni!

Nassolás

Lehet, hogy gondosan kiszámoljuk minden étkezésnél a bevitt kalóriákat, de ez semmit sem ér, ha be-bekapunk bármit nap közben, egy kis kekszet a munkahelyen, egy szelet tortát a kávézóban, vagy belekóstolunk a gyerek fagylaltjába. Ha komolyan vesszük a kalóriák számolgatását, akkor ezeket is fel kell jegyezni.

Ha egyáltalán nem nassolunk

A nassolás sikertelenné teheti a diétát, de az átgondolt nassolás éppen ellenkezőleg. Azok, akik nap közben többször esznek egy keveset, jobban tudják csillapítani az éhségüket, így könnyebben fogynak. A gyakori evés felpörgeti az anyagcserét, különösen a fehérjékben gazdag ételek, mint például a dió.

Gyümölcstorta

Túl sok zsírszegény élelmiszer

A zsírszegény ételek fontos szerepet játszanak az étrendben, de ne felejtsük, hogy ez nem ugyanaz, mint a kalóriaszegény táplálkozás. Ha telerakjuk a tányérunkat zsírszegény süteménnyel, lehet, hogy a végén több kalóriát fogyasztunk, mintha egy kis szelet normál süteményt ennénk. Ellenőrizzük inkább a kalóriatáblázatot.

Folyékony kalória

Miközben az elfogyasztott étel kalóriamennyiségét számon tartjuk, gyakran elfeledkezhetünk arról, amit megiszunk. Néhány kávékülönlegesség és az alkoholos italok több mint 500 kalóriát tartalmaznak. Még a gyümölcselvekben, üdítőkben levő kalória is számít, ráadásul még éhesek is maradunk.

Ha kevés vizet iszunk

Ezt a hibát igen egyszerű kijavítani. A víz elengedhetetlenül fontos a kalória elégetéséhez. Ha kiszáradunk, lelassul az anyagcsere. Igyunk naponta legalább másfél liter vizet.

Ha nem fogyasztunk tejterméket

Sok diétázó számára tabu a tej, a sajt vagy a fagylalt, de a tejtermékek elhagyása ellenkező hatást vált ki. Fogyasszunk zsírszegény tejet, sajtot, joghurtot.

A gyorséttermi csapda

Lehet, hogy csak egy salátát akarunk enni, de mi van, ha nem tudunk ellenállni a turmixnak vagy valami másnak? És ha egyszer megengedjük magunknak, hogy gyorsétteremben együnk, szokássá válhat.

Hamburger

Naponta felállunk a mérlegre

A legbiztosabb módja a csalódásnak, kiábrándultságnak, ráadásul nem is nyújt hasznos információt. Elég hetente mérni magunkat, az így elért eredmény jobban motivál.

Ha irreális célokat tűzünk ki

Ha azt tervezzük, hogy az első héten 10 kilót lefogyunk, nyilván kudarc lesz a vége, vagy eleve lemondunk a vállalhatatlan feladatról. A reális célkitűzés igen fontos a fogyókúra sikerének érdekében.

Ha nem mozgunk eleget

Ha mozgásszegény életmódot folytatunk, a fogyást csupán a diétára bízzuk. Ha viszont aktívabbak vagyunk, többet is ehetünk, mégis veszítünk a súlyunkból. Fontos, hogy olyan mozgásformát válasszunk, amelyben örömünket leljük. Próbáljunk ki többféle lehetőséget, majd csak megtaláljuk azt, ami igazán a kedvünkre való.

Kép és Cikk forrása: informed.hu

Forrás: https://napidoktor.hu/index