Mit tegyünk, hogy a prediabétesz ne forduljon cukorbetegségbe?

Okos lépésekkel megakadályozhatjuk

A pre-diebétesz állapotában levő emberek többségénél végül nem alakul ki 2-es típusú cukorbetegség – állapította meg egy új tanulmány. De miért? Mit lehet tenni ellene?

Azok az emberek, akik a pre-diabétesz állapotában vannak – vagyis, úgymond, a cukorbetegség előszobájában -, nagyobb eséllyel érhetik el újra a normális vércukorszintet, minthogy valóban kialakuljon náluk a betegség – állapították meg a svéd, stockholmi Karolinska Intézet Öregedés Kutatási Központjának kutatói.

Foto: 123rf.com

Ying Shang PhD hallgató, a tanulmány vezető szerzője kollégáival 918 alanyt vizsgált, akik a svéd nemzeti öregedés és gondozási tanulmány résztvevői voltak. Mindannyian elérték vagy meg is haladták a 60. évet, s prediabéteszt állapítottak meg náluk – ami azt jelenti, hogy vércukorszintjük 100 és 125 milligramm/decilitert mutatott. Normálisnak a 100 alatti érték tekinthető, ez a „normoglikémia”, diabetikusnak, vagyis cukorbetegségnek pedig a 125 mg/deciliter számít.

A kutatók 12 éven át követték nyomon a tanulmány alanyainak egészségét, s kiderítették, hogy míg a résztvevők 13 százalékánál kialakult ez idő alatt a diabétesz, 22 százalékuk visszatért a normoglikémia állapotába.

„A 12 éves nyomonkövetés alatt az idős, prediabéteszes felnőttek többségének állapota stabil maradt vagy visszatért a normoglikémiához, s csupán egyharmaduknál alakult ki cukorbetegség, vagy következett be halál” – írták a kutatók.

A fizikai aktivitás is csökkentette a prediabéteszes állapottal kapcsolatos halálozási arányt.

Prediabétesz – sok érintett van, de észrevétlenek

“A világon nagyon sok ember szenved diabétesztől, vagy került már a prediabétesz állapotába. Több mint 90 százalékuk nem is tud róla, hogy ez bekövetkezett” – emelte ki Satesh Bidaisee, DVM, MSPH, EdD, a Grenadában levő St. George Egyetem közegészségüggyel és megelőzéssel foglalkozó professzora.

A prediabétesz mindig fiatal korában fordul elő, amikor az emberek általában teljesen jól vannak, s nem is figyelnek igazán oda egészségükre” – mondta.

Foto: 123rf.com

A prediabétesz tünetei

Hasonlóan a 2-es típusú diabéteszhez, a prediabétesz tünetei közé tartozik a túlzott szomjúság és éhség, a gyakori vizelés, a fáradtság, a szájszárazság és a fogyás. Az állapotot glükóz vérteszttel diagnosztizálják, melyet megelőzően nem szabad enni. Egy másik módszer a vér glükózhoz kötődő A1c hemoglobin (HbA1c) szintjének tesztelése. Ez nem igényel böjtöt.

„Ha egy páciensnél kimutatják a prediabétesz állapotát, alkalmazhatunk stratégiákat a cukorbetegség előrehaladásának enyhítéséhez” – mondta el Bidaisee. Ezek a módszerek az egészséges étrendre váltás, a tudatos cukorfogyasztás és a fogyás.

Mit tehetünk még a cukorbetegség ellen?

“A rostban gazdag étrend, mely keretében sok teljes kiőrlésű gabonát és zöldséget fogyasztunk, nélkülözhetetlen a diabétesz megelőzésére” – fejtette ki Jocelyn Nadua, a torontói otthoni egészségügyi és ápolási szolgáltatásokat nyújtó C-Care Health Services ápolója és koordinátora.

A prediabétesz állapotában levő páciensnek magas a vércukorszintje, vagyis le kell szorítania a szervezetébe bevitt cukor mennyiségét, amennyire csak lehet, annak érdekében, hogy kontrollálni tudja a szintet és csökkentse a cukorbetegség kialakulását. Amikor ételt választ, alacsony glikémiás indexűeket célszerű ennie, melyek GI-indexe 55 vagy ennél kevesebb.

“Fontos a szénhidrátok magas mennyiségének csökkentése is. „Gyakori, hogy aki általában sok szénhidrátot fogyaszt, képes visszafordítani a prediabéteszét azzal, hogy egyszerűen kevesebb ilyesmit eszik és például átvált mediterrán étrendre” – emelte ki Erin Pitkethly, a Robinsong Alacsony Kalória Egészségügyi Klinika táplálkozási szakértője.

A szakember hozzátette: a feldolgozott ételek fogyasztását is érdemes kerülni. Másoknál szükség lehet valamivel szigorúbb, alacsony szénhidráttartalmú étrend követésére, a keményítőtartalmú élelmiszerek csökkentésére, mint amilyen a burgonya, a rizs, a kenyér. Olyan, feldolgozott ételek is kerülendők, melyekben rejtett cukor található. Sajnos, ilyenek a joghurtok és szinte mindegyik granola szelet is.

“Fontos, hogy aki a prediabétesz állapotába lépett és visszatért a normoglikémiához, ne legyen önelégült, s ne gondolja, hogy a visszafordítás egyenértékű a teljes gyógyulással. Ezt a szintet ugyanis fenn kell tartani” – hangsúlyozta Satesh Bidaisee.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.