Az ősbizalomtól a magányig

Hogyan lesz valakiből kisebbrendűséggel küzdő, magányos, elégedetlen ember? Úgy, hogy életének fontos szakaszaiban több kudarc érte, mint siker…

Egy ember élheti az életét elégedetten, és kevésbé elégedetten is. Nagyon fontos a tanulási folyamat: fejlődésünknek több szakasza van, mindegyikben megvan az ideális út, amely egy kiegyensúlyozott élethez vezet, de van egy másik is, amely kudarcokkal teli. Lássuk először is, hogy mi a pszichoszociális fejlődés!

Erik Erikson neves fejlődéspszichológus pszichoszociális fejlődés- teóriája a személyiségről, egyike a legjobban ismert teóriáknak a személyiségpszichológiában. Sigmund Freudhoz hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a személyiség több szakaszon át fejlődik. Freud teóriájával szemben azonban, amely a pszichoszexualitás szakaszairól szól, Eriksoné a szociális tapasztalatok hatását vizsgálja teljes élettartamunkban.

Teóriájának egyik fő eleme az énidentitás, az önazonosság fejlődése. Ezt társas érintkezéseink, a társadalmi interakciók során fejlesztjük. Új tapasztalataink, és a másokon keresztül megszerzett információknak köszönhetően változik. Erikson úgy gondolta, ez egyfajta kompetencia, mely motiválja viselkedésünket és tetteinket.

Ahogyan egyre idősebbek leszünk, úgy leszünk egyre hozzáértőbbek az élet minden területén. Ha jól haladunk, az egó erősödik, minőségibb lesz. Ha azonban bukdácsolunk, akkor elégedetlenné válunk. Minden szakaszban lehetnek konfliktusaink, melyek fordulópontot jelenthetnek a fejlődésben.

Vagy megfelelően oldjuk meg, és ez fejleszt bennünket, vagy nem. Erik Erikson szerint a személyiség pszichoszociális fejlődésének, 8 szakasza van.

1. A bizalom és bizalmatlanság: ez a születéstől 2 éves korig tart. Az ősbizalom szakasza, hiszen egy csecsemő ekkor tanul meg bízni környezetében. Krízist az jelent, ha ez a bizalom nem alakul ki – ez teljesen attól függ, hogy a szülő, vagy aki gondozza a gyermeket, hogyan viselkedik vele.

Természetesen, ha mindig ott van, amikor a babának szüksége van rá, akkor jó eséllyel alakul ki a megfelelő bizalom. Ez fontos, mert ha a szülőben bízik, személyisége úgy alakul, hogy később a barátaiban és egyéb társas kapcsolataiban is fokozottabb bizalmat mutat majd.

Nyilván ellenkező esetben az történik, hogy a gyermek, akiben nem alakult ki a bizalom, másokkal is bizalmatlan lesz. Erikson szerint azonban lényeges, hogy a krízishelyzetet is megtapasztalja. Ahhoz, hogy kompetensnek érezzük magunkat, szükség van olyan helyzetekre is fejlődésünk során, amikor nem tudunk egy szituációval megbirkózni.

2. Autonómia kontra szégyen és kétségek: ez a szakasz 2-3 éves korig tart. A gyermek ebben a korban főként azzal foglalkozik, hogy megtanulja a vécé használatát, kontrollálni tudja a vizelettartást. Ez számára konfliktushelyzetet teremt, mivel először nem érti, miért kell valamit másként tennie, mint ahogy az neki jólesik.

Fontos, hogy sikerélményét magának is köszönhesse, ideje legyen megtanulni a dolgokat – az autonómia érzése akkor alakul ki, ha ezt a konfliktushelyzetet jól oldják meg a szülők. Ha nem így történik, akkor a gyermek kétségbeeshet, és ez a későbbiekben magába forduló, antiszociális személyiséghez vezethet.

3. Kezdeményező készség kontra bűntudat: 3-5 éves korra jellemző szakasz. A gyermek függetlenedik környezetétől, sok mindent maga kezdeményez. Szeretne minél több dolgot megérteni, megtanulni, és ebben a szülőnek, gondozónak segítenie kell.

Így lesz a gyerekből kezdeményező és kreatív jellem. Ha tiltó magatartással szembesül, akkor viszont sajnos bűntudat alakul ki nála. Nem fog bízni magában, nem érzi elég rátermettnek magát, és mindig szorongást okoz majd számára, hogy helyesen teszi-e, amit tesz.

4. Teljesítmény kontra kisebbrendűségi érzés: a gyermek 6-11 éves korában ér ebbe a szakaszba. Még jobban leválik eddigi környezetétől, iskolába megy, tanulnia kell, és teljesítményét minősítik is. Versengeni kezd a többiekkel. Énképét az is nagyban befolyásolja, hogy mennyire tartozik a jók közé.

A jó teljesítményt a szülő, a rokonok, a barátok is elismerik. Amennyiben nem jól teljesít, kisebbrendűségi érzés uralkodik el rajta. Pótcselekvést keres – ha talál, akkor ugyanúgy kialakul nála a teljesítményérzés (például, ha egyéb tantárgyakban nem is, de jeleskedik a sportban vagy a művészetek terén), ám ha nem, akkor megmarad a kisebbrendűségi érzés, mely lelkiismeret-furdalással párosul.

5. Identitás kontra identitás-zavar: ez a szakasz már a 12-20 éves korra jellemző. A fiatal keresi identitását, igyekszik kiaknázni saját értékeit. Keresi a helyét a világban. Olyan szerepeket keres magának, melyekben jól érzi magát, elfogadhatónak tartja azokat.

Megtörténhet, hogy egyiket sem találja annak. Ez nagy problémát okozhat, hiszen így a gyermek nem találja meg igazán a helyét. Személyisége zavaros: az, aki szeretne lenni, távol áll az énképétől. Ez úgynevezett szerepkonfúziót okoz.

6. Intimitás kontra elszigetelődés: a 20-40 éves kor. Ilyenkor az ember már többnyire minden tanulmánnyal végez, és inkább a családalapítási tervek kerülnek előtérbe. Saját személyes életteret alakít ki, saját társasága van, és családot akar.

Az ezen a téren sikertelennek bizonyuló ember magányossá válik, leválik a környezetéről. Elszigetelt akkor lesz, ha maga dönt úgy, hogy távol tartja magát a többiektől, de olyan személyiség is van, aki intimitását félti, ezért tartja másokkal a távolságot.

Elszigetelődéshez vezethet azonban az is, ha valaki nem tud megfelelni az elvárásoknak a munkahelyén és a családi életben is. A két szerepet nehezen egyezteti össze, vagy erre nem is képes.

7. Generativitás kontra stagnálás: a 40-60 éves kor. Folytatjuk az életünket, a karrierre és a családra koncentrálva. Az ember még nem idős ahhoz, hogy bizonyos változtatásokat vigyen véghez az életében – sokan alkotni kezdenek például.

Sok dolgot kipróbálnak, amelyet korábban nem. Ha ebben sikerei vannak a személynek, akkor megnyugszik – azzal a gondolattal, hogy mindent megtett, amit szeretett volna, ám ha nem sikerül neki változtatnia, a lélek beletörődött lesz, és úgy éli meg, nincs lehetősége semmilyen változtatásra.

8. Az integráció: 60 éves kortól, a halálig tartó időszak. Az ember sokat gondolkodik életén, áttekinti eddig életútját. Úgy érzi, változtatni már nem tud. Amennyiben úgy találja, hogy élt a lehetőségeivel, hagyott maga után valamit, nyugodtan készül az elmúlásra – de ha elégedetlen azzal, ahogy élt, amit elért, kétségbeesik, noha változtatni ilyenkor már valóban nem lehet.

Forrás: