Polyák Lilla így neveli fiait

Polyák Lilla úgy érzi: egyre nagyobb „gyakorlatot szerez” elengedésben. Néhány éve a korábbi családi egységnek kellett búcsút intenie; elvált, nemrégiben pedig nagyfiától kellett elbúcsúznia, hiszen a tengerentúlon tanul tovább.

A népszerű színésznő mindig törekedett arra, hogy fiait önállónak, talpraesettnek nevelje.

„Volt egy félelmem, hogy nehogy úgy kössem magamhoz a gyereket, hogy utána ne tudjon kirepülni. Ezért nagyon sokat dolgoztam, akár magam ellen is, hogy önállóságra neveljem őket – és ezzel sikerült is azt elintézni, hogy egyikük jó messzire menjen. De egyáltalán nem bánom, mert azt hiszem, hogy a legtöbb, amit kaphatnak útravalóul – annak tudatában, hogy mindig számíthatnak rám -, hogy állják meg a helyüket egyedül. Nagyon szépen veszi az akadályokat; jó ezt látni annak ellenére, hogy folyamatosan féltem és tudni akarom, hogy mi van vele. A kötődés nem kevésbé szoros attól, hogy hagyod szárnyalni” – meséli Polyák Lilla, a Spirit FM-en is hallható #nofilter-Nők, filter nélkül Köböl Anitával adásának vendége.

Lilla a válása körüli időszakban is fontosnak tartotta, hogy partnerként kezelje a gyerekeket és – a maguk szintjén – mindent megbeszéljen velük. A nehéz döntést pedig miattuk hozta meg.

„A döntés akkor született meg, amikor azt éreztem, hogy a gyerekeknek rosszabb, ha mi együtt vagyunk, mint külön. Sokszor mondják, hogy a gyerekek miatt össze kell tartani a családot, együtt kell maradni, mert úgy jó. De egy idő után nem jó. Mert a gyerekek mindent éreznek. Érezték a fájdalmat, a boldogtalanságot, a könnyeket, és ez egy idő után iszonyatosan ráül a lelkükre. Eljött az a pont, amikor azt éreztem, hogy már értük is kell lépni, mert ez nekik így sokkal rosszabb. Nem volt egyszerű helyzet, és előfordult, hogy ebben egyedül maradtam. Az őszinte kommunikációban hiszek, ezért korán megpróbáltam a problémákat is elmondani nekik. Ettől függetlenül elvittem őket pszichológushoz, de szerencsére néhány játékos foglalkozás után azt mondta, hogy teljes mértékben tisztában vannak a helyzettel és elfogadták azt” – tette hozzá Polyák Lilla a #nofilter-Nők, filter nélkül Köböl Anitával műsorában.

Olvasd el ezt is!

Videó – Polyák Lilla: Egy kapcsolatban nincs rózsaszín köd

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.