Nem értjük, hogyan működik a zikavírus

Kóros kisfejűséggel született babák agyában találták meg a zikavírust brazil kutatók, ez újabb bizonyíték arra, hogy a kórokozó és az újszülöttek mikrokefáliája összefügg.

Lucia Noronha, a brazil patológusok társaságának tagja, a paranái Katolikus Püspöki Egyetem (PUC) professzora az AFP-nek elmondta, hogy a vírust kimutatták a születésük után nem sokkal elhunyt kisbabák gyulladt agyszövetében, ám az még nem világos, hogyan működik a kórokozó.

“A zikavírus károsodást okoz az agyban, és ez megerősíti, hogy összefügg a mikrokefália kialakulásával – hangsúlyozta a tudós, akinek kutatócsoportja korábban elsőként találta meg várandós nő magzatvizében a vírust. – “A kutatók az Oswaldo Cruz Alapítványtól, Latin-Amerika vezető egészségügyi kutatóközpontjától kapták a mintákat, amelyeket elküldtek az Egyesült Államokba, ahol a járványügyi központ (CDC) ugyanarra az eredményre jutott: a kórokozó jelen van az agyszövetekben – mondta el Noronha.

magzat, zikavirus

Tíz nappal ezelőtt jelentette be egy brazil kutatóintézet, hogy vizeletben és nyálban is kimutatták a zikavírust, ám hozzátették, túl korai lenne azt állítani, a fertőzés átadásának új lehetőségéről van szó.

Múlt héten szlovén kutatók tártak fel tudományos bizonyítékot a zikavírus és a kisfejűség (mikrokefália) között, a tudósok egy abortált magzat rendellenesen kicsi agyában azonosították a vírust. Az Aedes aegypti szúnyog által terjesztett kórokozó Brazíliában fertőzte meg a legtöbb embert, 2015 óta másfél milliót.

A brazil egészségügyi minisztérium szerint október óta több mint 4000 mikrokefália-gyanús kisbaba született az országban, közülük 462 bizonyítottan e betegségben szenved.

Forrás: Hirado