Öregedést lassító gént fedeztek fel

Amerikai biológusok öregedést lassító gént azonosítottak, amely ha aktiválták, 30 százalékkal meghosszabbította a gyümölcslegyek életét.

A kutatás eredményei nagy jelentőségűek a betegségek kialakulásának és az öregedésnek a késleltetése terén – írták a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem kutatói a Cell Reports című sejtbiológiai szaklapban megjelent tanulmányukban.

„Kimutattunk, hogy ha a bélben vagy az idegrendszerben aktiváljuk az AMPK gént, az öregedési folyamat az adott szervben lelassul. A felfedezés azért fontos, mert az emberi élettartam megnövekedése miatt vélhetően szükséges, hogy az egyes szerveket megvédjük az idő romboló hatásától” – mondta David Walker, az UCLA biológusa.

Az AMPK gén akkor jön működésbe, ha a sejtek energiaszintje alacsony. A gént az ember hordozza, de nem gyakori, hogy nagy aktivitást mutat.

idős néni

A gyümölcslégy jó kísérleti modell, mert teljes génkészletét leírták már, és egyenként tudják a géneket ki- vagy bekapcsolni. Az AMPK gén olyan folyamatot hoz működésbe, amely “kitakarítja a régi, károsodott sejtalkatrészeket”. Ez az autofágiának nevezett művelet megóvhatja a sejteket a további károktól.

A Matthew Ulgherait doktorandusz vezette kutatás kimutatta, hogy az AMPK beindítása felgyorsította a “sejtszemét” kitakarítását. Sok idegrendszeri eredetű betegség összefügg azzal, hogy az agyban fehérje halmozódik fel.

„Úgy véljük, az egyes öregedéssel összefüggő betegségek egyenként való tanulmányozása helyett lehetséges az öregedés folyamatát lelassítani és ezzel a kórok fellépését késleltetni” – mondta Walker.

Forrás: MTI

 

Forrás: