Jógával még az újévi fogadalmak is megtarthatók?

A jóga, ahogy arról már sokat hallhattunk, igen hasznos testmozgás. Formában tart, új barátokat találhatunk általa, jobban alszunk, sőt még az újévi fogadalmaink betartásában is segíthet!

Valljuk be, megtartani az újévi fogadalmainkat már az elsőnapokon is nehéznek tűnhet.

Márpedig csak megfogadni valamit nem elég, cselekedetre is szükség van! Sokan tűznek ki maguk elé nagyszabású célokat, aztán rövid idő alatt feladják. Itt jön a képbe a jóga: ez az ősi gyakorlatsor erőt és támogatást ad nekünk ahhoz, hogy egy kicsit megváltoztathassuk modern mindennapjainkat!

Ha kitűztük célul, hogy ezentúl boldogabbak, egészségesebbek leszünk vagy jobban szeretnénk aludni, a jóga megfelelő módszereket kínál ahhoz, hogy tartós realitás váljék a vágyainkból. Nem számít, hogy próbáltuk-e már vagy sem, a jóga nagyon sokat segít céljaink megvalósításában!

Lássuk, hogy hogyan.

1.Legyünk boldogabbak! Ennek akadálya valószínűleg a saját agyunk, az állandóan kattogó gondolataink. Egy 2010-es, Harvard egyetemen végzett tanulmány szerint az emberek idejük 47 százalékát töltik olyan dolgokon elmélkedéssel, amelyek meg sem történnek. Vagyis, a fél életünket a gondolatokban elveszve töltjük, ami a boldogtalanság fő oka. A jóga a tudatosságra és éberségre nevel, a légzőgyakorlatokat használva arra, hogy a jelenben maradjunk. Megtanít mélyeket lélegezni és meditációs technikákkal ismertet meg, hogy csökkenteni tudjuk a stresszt, növelve a boldogság hormonok jelenlétét.

2.Legyünk egészségesebbek! Akár a vérnyomásunkat szeretnénk csökkenteni, akár a stresszt, vagy súlyt veszítenénk, a tanulmányok ezen a téren is a jóga előnyeit mutatják. A fogyókúra az egyik leggyakoribb fogadalom egyébként, amit nem tartunk be később. A jóga azonban a jelenre való, általános összpontosítással segít az önkontroll fenntartásában, mellyel elkerülhető a tudatosságot mellőző („nemtörődöm”) étkezés – és ezzel fenntartható a fogyókúra.

S bár a jóga nem egy ideális kardiovaszkuláris edzés, egyes típusai, így az Ashtanga vagy az Erő jóga az izomtömeget is növeli, valamint több kalóriát éget el.

3.Aludjunk jobban! A jóga megkönnyíti az alvást. A jóga nyújtások – melyek enyhítik a feszültséget és fokozzák a vérkeringést a hasban – a meditációs technikákkal  és légzőgyakorlatokkal kombinálva természetes nyugtató hatással vannak a szervezetre.

jóga

4.Szerezzünk barátokat! Ha új barátságokat szeretnénk, a helyi jógastúdió abszolút alkalmas terep lehet ehhez. A jógastúdiók ugyanis közösséget is alkotnak – a legtöbbjük tart különféle programokat, melyeken összegyűlhetnek a tagok és erősítik az egymás közötti kapcsolatokat. A legjobb ebben az, hogy hasonló érdeklődésű emberek jönnek össze, akik számára így nem nehéz barátokat találni a csoportban. A kapcsolatok hamar kialakulnak, már egy-egy jógaóra utáni beszélgetésből is.

5.Önkénteskedjünk többet! Az önkéntesség csodálatra méltó dolog, ám igen nehéz lehet olyan szervezetet találni, amelyet szívesen támogatunk. A jógastúdiókon keresztül egyszerűbb bekapcsolódni ilyen folyamatokba is. Számos jógaiskola áll kapcsolatban jótékonysági szervezetekkel, így felvenni azokkal a kapcsolatot sokkal könnyebbé válik.

6.Utazzunk! Ha többet szeretnénk utazni, a jóga biztosítja hozzá a lendületet. A világ minden táján vannak helyek, ahová a jógát tanulókat várják – akár csak egy hosszú hétvégére, akár egy hónapos időtartamra. Legyen az hotel vagy egy kemping, mindenki megtalálja a leginkább neki való környezetet.

7.Tanuljunk valami újat! Talán a jóga maga újdonság a számunkra, így már ezzel is valami igazán új dolgot tanulunk. Ám ha már egy ideje jógázunk, vannak lehetőségeink arra, hogy bővítsük ismereteinket a kapcsolódó témákról. Megtanulhatjuk az energia chakrák működését, új meditációs technikákat, akár jóga tanárrá is képezhetjük magunkat. Saját jógaiskolánkban minden bizonnyal helyeket, lehetőségeket is javasolni tudnak nekünk, ha tovább szeretnénk tanulni. Az elhatározás az első lépés.

A jóga hozzájárul ahhoz, hogy kedvesek, kiegyensúlyozottak, őszinték legyünk – magunkkal és másokkal is. Így nem kétséges, hogy az újévi fogadalmaink betartásában szintén nagy segítség!

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.