Felnőtt betegségek, amik a gyerekeket is érinthetik

A policisztás ovárium szindróma (PCOS) és az inzulin rezisztencia (IR) sokak számára sajnos nem ismeretlen fogalmak, hiszen hazánkban is több ezer nőt érintenek ezek a kórok. Azzal azonban már jóval kevesebben vannak tisztában, hogy ezek a problémák sokszor már gyerekkorban jelentkeznek, és az idők folyamán súlyosbodhatnak. Ez pedig azt jelenti, hogy az időben felismert, és kezelni kezdett bajok sokkal jobb életminőséget eredményezhetnek a felnőttkorra is.

A témában dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusa van a segítségünkre.

PCOS és IR

A policisztás ovárium szindróma a nők betegsége, amelynél a petefészekben apró ciszták képződnek. Azonban a mai tudásunknak hála azzal is tisztában vagyunk, hogy a PCOS inzulinrezisztenciával társul. Ezért több orvos közreműködésére is szükség lehet.

Az inzulinrezisztencia (IR) már korán, akár gyermekkorban is jelentkezhet. IR-ről akkor beszélhetünk, ha a hasnyálmirigy béta sejtjei által termelt inzulin nevű hormonból túlságosan sok van jelen a vérben. Ez az anyag a glükóz felvételét segíti elő, vagyis csak inzulin jelenlétében képesek a sejtek a cukor felvételére. A sok cukros étel, valamint a finomított élelmiszerek, illetve a mozgáshiányos életmód mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az inzulinszint tartósan megemelkedjen. Már az IR esetében is találkozhatunk jellegzetes tünetekkel, és kísérő betegségekkel, ám igazi veszélye abban rejlik, hogy könnyedén 2-es típusú cukorbetegséggé alakulhat.

gyerek

Tünetek

A PCOS tünetei és az IR tünetei értelem szerűen megegyeznek, és jelentkezésük már gyermekkorban is megtörténhet. Ezek között a pubertáskor előtt jelentkezhet:

  • Pattanásos, zsíros bőr
  • Fokozott szőrnövekedés
  • Hajhullás, esetleg kopaszodás

A pubertás után, az első ciklus megjelenését követően a tünetek kiegészülnek a rendszertelen menzesszel is, amit azonban gyerekek esetében nem is olyan egyszerű felismerni. Dr. Tar Attila elmondta, hogy a betegség a későbbiek folyamán olyan szövődményekkel egészülhet ki, mint a meddőség, és a tartós hormonális elváltozások, melyek hízással, életminőség romlással is együtt járhatnak.

beteg gyerek

Diagnózis és kezelés

A szakember nem csak a laborvizsgálatok alkalmazásával állítja fel a diagnózist, hanem, a pontos anamnézis felvételével is. A laborvizsgálatok között a cukorterhelés mellett az inzulinvizsgálat is helyet kell, hogy kapjon. A pontos kép érdekében a szakember pajzsmirigy funkciókat, D-vitamin szint meghatározást, valamint a női nemi hormonok vizsgálatát is előírhatja a gyermekeknél. Ezen felül a nőgyógyászati ultrahangos vizsgálat is a diagnózis felállításának eszköze.

Kezelése régebben sok esetben egyszerűen úgy történt, hogy fogamzásgátlót írtak fel a betegnek, ami ugyan a PCOS tüneteit, vagyis például a rendszertelen vérzést megszűnteti, de az IR semmilyen formában nem kezeli. Ez pedig nagy gond, hiszen az idő előrehaladtával a baj állandósul, és egyre nehezebben kezelhető. Éppen ezért mindenképpen gyermek endokrinológus segítségére is szükség lesz ahhoz, hogy a betegeket megfelelően lehessen ellátni.

Forrás: Budai Endokrinközpont