Alvás közbeni légzés stimuláció

Beültethető eszköz az alvás közbeni légzéskimaradás ellen, azaz az apnoé nevű betegségre.

Az Amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet felmérése alapján minden tizedik, 65 évesnél idősebb embert érinti az éjszakai elzáró apnoé, vagyis az alvás közbeni átmeneti légzéskimaradás.

Az apnoé akkor lép fel, mikor a nyelv, és a torok más szövetei elzárják a felső légutakat, ilyenkor akár egy percen keresztül is kimaradhat a légzés alvás közben. Ez az esemény akár többször is előfordulhat az éjszaka folyamán, és a súlyos apnoé hozzájárulhat a kardiovaszkuláris betegségek, a diabétesz és a stroke kockázatának megnövekedéséhez.

alvas4808

A Kaliforniai Egyetem kutatói nemzetközi összefogásban egy olyan új eszköz tesztelésén dolgoznak, amivel kezelni lehet az éjszakai légzéskimaradást. Az úgynevezett felső légúti stimulációs terápiát jelenleg biztonsági és hatékonysági szempontokból vizsgálják a kutatók.

Az újonnan kidolgozott felső légúti stimulációs terápia lényege, hogy megakadályozza a légutak elzáródását alvás közben. Az eszközt a kulcscsont mellett ültetik be a bőr alá, ahol egy stimulációs vezetékkel kötik össze, melyet a légcső közelébe pozícionálnak. A vezeték minden egyes légzési ciklus alkalmával időzített, enyhe impulzusokat küld a hipoglosszális idegbe.

A hipogloszális ideg stimulálásával izomfeszültség okozható a nyelv alsó részében, amivel meg lehet akadályozni, hogy a nyelv elzárja a légcsövet, magyarázta az eszköz működési elvét David Stewart, a Kaliforniai Egyetem professzora. A nyelv rendszeres stimulálásával normál légzést és pihentető, nyugodta alvást érhetünk el az apnoés pácienseknél, tette hozza a professzor.

Forrs:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.