Magunknak köszönhetjük alvásproblémáinkat

Nem újdonság – a kevés alvás negatívan hat koncentráló képességünkre és egészségünkre, ám életvitelünknek köszönhetően keveset és nem jól alszunk.

Minden éjjel minimum 7 órát kellene aludnunk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ez azonban nagyon sok felnőttnél nem teljesül. Belegondolt már abba, hogy miért? Van-e olyasmi, amin változtathat, hogy többet aludhasson?

Először is távolítsa el a hálószobájából az elektronikai eszközöket – laptop, mobiltelefon. Ha nem érez késztetést közelükben a használatukra, már megtette az első lépést afelé, hogy korábban aludni térjen.

alvás03

Az alvás gátlói

Bár sokan azt gondolják, eleget és jól alszanak, náluk is előfordulhat rövid, átmeneti légzés-kimaradás az éjszaka folyamán. Minden ilyen kicsit felébreszti az embert, még ha nincs is ennek tudatában. Az eredmény: nem alszunk teljes nyolc órát nyugodtan. Orvosolható a gond, ha diétázunk, amennyiben túlsúlyosak vagyunk. Abbahagyjuk a dohányzást, ha cigarettázunk, és lehetővé tesszük a jobb levegőáramlást a szobában.

shutterstock_664662193 10 tipp a pihentető alvásért!

Az evést azonban ne hanyagoljuk el. Együnk bőséges reggelit, napközben ügyeljünk az egészséges étkezésre. Könnyed ennivalót mindenképp vigyünk be a szervezetünkbe este, mert az éhség ugyancsak rossz alvást eredményez. A nehéz ételeket kerüljük. A könnyed ételekkel vércukorszintünket is normális szinten tartjuk.

Dehidratáltság

A szervezetnek szüksége van elegendő folyadékra, aki ezt gyakorta elfelejti, könnyen kiszáradhat. Amikor már igen szomjasnak érezzük magunkat, az a dehidratáltság jele. Igyunk naponta többször vizet, érdemes óránként két pohárral is meginni, fizikai megerőltetés előtt és után pedig főleg.

Túl sok koffein

Míg a kevés adag felpörget, a túl sok koffein éberséget, gyors szívverést, magas vérnyomást okoz, és van, akinél nyugtalanságot, álmatlanságot is.

kave

Ha el akarjuk ezt kerülni, csökkentsük a kávé, tea, csokoládé adagunkat, és minden egyebet, amely koffeint tartalmaz, de ne azonnal és drasztikusan.

Az a sok munka

Természetesen sokszor nincs más megoldás, ha egy határidős feladatot meg akarunk oldani, de a rendszeres éjjeli munka bizony alaposan megkavarja a szervezetet, felborítja a belső óránkat. Egy idő után állandóan fáradtnak érezzük magunkat, nehezünkre esik ébren lenni. Teremtsük meg a pihenés ideális körülményeit, ha pihenünk, zárjuk ki a külvilágot, legyen csend, nyugalom és sötét.

Forrás: Jóalvásközpont