Bebe félvállról veszi a gluténallergiát?

Nagyon szeretem a tésztát, de néhány évvel ezelőtt egy nap azt vettem észre, hogy étkezések után egyik pillanatról a másikra felpuffadok – annyira, hogy már levegőt is alig kapok. Elmentem egy vizsgálatra, ahol kiderült hogy gluténallergiám van, emellett azt is megállapították, hogy laktózérzékenységem és refluxom is van – de ez talán már a koromnak is betudható.

Az orvosok szigorú diétát írtak elő: nem fogyaszthatnék, csak glutén- és laktóz mentes termékeket. Csakhogy számomra ezeknek az ételeknek olyan az íze, mint a műanyagnak, úgyhogy inkább nem is eszem semmi ilyesmit. De be kell vallanom: ha eszembe jut egy finom tészta, gondolkodás és bűntudat nélkül megeszem, legfeljebb szenvedek tőle egy kicsit.

Szerencsére nem olyan súlyos az allergiám: nem kell gyógyszert szednem, nincsenek csúnya kiütéseim, sem pikkelysömöröm, csupán a kellemetlen érzés. A következő időszakban egyébként sem lesz időm betegeskedni, hiszen épp “Barna, a fekete, meg az ősz” című színdarab premierjére készülök, emellett pedig izgatottan várom A Dal eredményhirdetését, hiszen ebben az évben egy szóló dallal jelentkeztem az Eurovíziós Dalfesztiválra.

Forrs:

Miket használtam a megoldáshoz?

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.