Álmodd magad vékonyra!

Nem álom, hanem valóság! Több alvás, kisebb derék méret és nagyobb önbizalom!

Egy nemrég készült tanulmány szerint, az alvással töltött órák száma hatással van az elhízás kockázatára is, méghozzá az elégtelen mennyiségű alvás növeli azt. Ez a tény magyarázatot adhat arra, hogy az alvási apnoé néven ismert betegségben szenvedők szigorú diétázás nélkül, hajlamosabbak a túlsúlyra.

Általánosan ismert tény, hogy az elhízás egy rendkívül fontos tényező az alvási apnoé kialakulásában, gyakran annak fő okozójaként említik. Ugyanez azonban fordítva is igaz: ha valakinél kialakul ez a betegség, nagyobb valószínűséggel rakódnak rá a fölösleges kilók!

Az ilyen betegek tehát alváshiányban szenvednek, és természetesen minél erősebb az ember kialvatlansága, annál kevésbé lesz aktív napközben, így hízékonyabb lesz. A Columbiai Egyetemen működő Mailman School of Public Health, valamint az Obesity Research Center (Elhízást Kutató Intézet) intézetek kutatói szerint, szoros összefüggés van az egy éjszakára jutó alvással töltött órák száma, valamint az elhízás között, és az egyéb tényezők, mint például a fizikai aktivitás, az életkor, a depresszió – hogy csak néhányat említsünk – nem befolyásolják a hízást.

dieta40

A túlsúlyért szerintük alapvetően két hormon a felelős: az egyik a leptin, ami az étvágyat szabályozza, a másik a grehlin, ami növeli az igényt a táplálékbevitelre. Ez utóbbit ezért a testsúly hosszú távú alakulásáért is felelősnek tartják.

Az alváshiány csökkenti a leptin-, valamint növeli a grehlin-szintet a szervezetben. Ezeken kívül hány okra van még szükségünk, hogy meggyőződjünk az alvás fontosságáról életünkben? Mindezek ellenére is sajnáljuk az időt alvásra, és minden mást fontosabbként kezelünk életünkben?

Az emberek jelentős része négy – öt órát alszik naponta, pedig hét – kilenc órát kellene, ez pedig olyan bajokhoz vezet, mint a fizikai és a mentális egészség elvesztése, memóriaproblémák, koordinációs zavarok, és most már tudjuk, hogy a súlyproblémák is ide tartoznak. Ideje hát felébredni? Szó sincs róla! Inkább ideje aludni egy nagyot az egészséges és karcsú társadalomért!

Forrás: