A betegek fele heteken át fáradtságot tapasztal gyógyulása után egy ír kutatás szerint

A Covid-19-en átesettek fele heteken át tartó fáradtságot tapasztal a gyógyulást követően is egy ír kutatás eredményei szerint.

Egy mintegy 130 résztvevővel végzett vizsgálat során az egykori betegek több mint fele panaszkodott még hetekkel később is fáradtságra – közölték ír kutatók a Plos One tudományos lapban bemutatott tanulmányukban.

Az, hogy valakinek kórházi kezelésre volt-e szüksége, vagy nem, nem játszik lényeges szerepet a betegséget követő fáradékonyságban a kutatók szerint. A résztvevők 56 százalékát kezelték kórházban Covid-19 miatt.

Fotó: 123rf.com

A 128 vizsgált személy 52 százaléka a fertőzés után még legalább hat héten keresztül tapasztalta a fáradtság tüneteit, többek viszont még tíz hét után is így éreztek. A megkérdezettek 42 százaléka mondta azt, hogy ennyi idő után érezte magát teljesen egészségesnek.

A tanulmány a Covid-19-et követő fáradtság okozta terheket hangsúlyozza. Rávilágít arra is, hogy a betegséget követő fáradékonyság nem áll összefüggésben a megbetegedés súlyosságával” – mondta Liam Townsend, a dublini Trinity College munkatársa, a vizsgálatot végző munkacsoport tagja. – Ezért nem könnyű megjósolni, kinél hogyan zajlik le a betegség” – emelte ki a szakértő.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

  1. "Covidos" voltál? A negatív teszt még nem jelent teljes gyógyulást - Városi Kurír

    […] A Covid-19-en átesettek fele heteken át tartó fáradtságot tapasztal a gyógyulást követően a negatív teszt után is, egy ír kutatás eredményei szerint.  Egy mintegy 130 résztvevővel végzett vizsgálat során az egykori betegek több mint fele panaszkodott még hetekkel később is fáradtságra – közölték ír kutatók a Plos One tudományos lapban bemutatott tanulmányukban. Vette észre a napidoktor.hu. […]