4 tipp, hogy ma éjjel jobban aludj!

Alattomosan rakódik rád a súlyfelesleg? Nem tudsz koncentrálni? Aludj legalább 7 órát, és búcsút inthetsz a fölös kilóknak meg a kábultságnak!

A legújabb kutatások szerint azok a nők, akik túl keveset alszanak, súlyos egészségügyi következményekkel – például elhízással – számolhatnak, és nagyobb lesz náluk a szívinfarktus, valamint a szélütés kockázata is. Így hát, érdemes megfogadni tanácsainkat! Ha feláldozod az alvást – még ha valami olyan lélekemelő dologért is, mint a reggel 6 órai jógaóra -, azzal a lehető legrosszabbat teszed magadnak!

1. Állítsd be újra a biológiai órádat!

Úgy vagyunk programozva, hogy minden nap ugyanabban az időben aludjunk és ébredjünk, de a belső óránk könnyen átállítódhat. Ideális esetben napkeltekor ébrednénk, és időben mennénk lefeküdni ahhoz, hogy 7-9 órát aludjuk egyhuzamban.

alvas

Próbáld ki ma este: egy órával lefekvés előtt tompítsd a lámpák fényét, kapcsold ki a tévét és a számítógépet! Ez növeli a melatoninszintedet (ez a hormon felelős az alvás szabályozásáért), amitől elálmosodsz. Ha pedig már ágyban vagy, kapcsold le az összes lámpát!

2. Zárd ki a zajt!

Nemrégiben egy európai kutatás kimutatta, hogy az olyan hangok, mint a közlekedés moraja, vagy a partnered horkolása még alvás közben is megemelik a vérnyomást, amivel előidézik a stresszhormonok termelését, és növelik a szívinfarktus és a szélütés esélyét.

d>Próbáld ki ma este: ha zajos környéken laksz, csukd be az ablakokat és tegyél a füledbe füldugót! Ha valamelyikőtök horkol, kérjetek tanácsot a háziorvostól, hogy hogyan lehetne segíteni a problémán!

3. Erősítsd meg a párkapcsolatod!

Egy amerikai felmérés eredményei szerint, a boldog házasságban élő nők mélyebben alszanak, mint a boldogtalanok.

Próbáld ki ma este: mindent beszéljetek meg a pároddal, hogy a szóváltások ne mérgesedjenek veszekedéssé! Ha segítségre van szükségetek, forduljatok házassági tanácsadóhoz!

4. Csökkentsd a stresszt!

Egy felmérés szerint, minden negyedik amerikai forgolódik az ágyában álmatlanul, a pénzügyei, az állása és az egészségbiztosítása miatt aggódva. A stressz hatására a szervezet kortizolt termel; ez az a hormon, ami megemeli a vérnyomást és ébren tart. Ez hasznos lehet vészhelyzetben, de annál károsabb, amikor aludni kellene!

Próbáld ki ma este: lefekvés előtt 2-3 órával kerüld az alkoholt, a koffeint, a cukrot, de még a testmozgást is! Vegyél egy forró fürdőt nyugtató levendulaolajjal, igyál egy csésze kamillateát, vagy végezz légzőgyakorlatokat!

Forrás: https://napidoktor.hu/