Mik azok a tápanyahiányos állapotok és mi közük a meddőséghez?

Nem lehet kellően hangsúlyozni, mekkora jelentőséggel bírnak a mikro és makroelemek, valamint az ásványi anyagok a szervezet megfelelő működésének fenntartásában.

Azt tudjuk, hogy mekkora a jelentősége például a magnéziumnak, a vasnak vagy a cinknek, de hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy nem csupán néhány anyag, hanem sok anyag komplex bevitele szükséges ahhoz, hogy a szervezet megkapja a szükséges “üzemanyagot”. Ennek hiányában pedig betegségek alakulhatnak ki, romlik a teljesítmény, a koncentráció, de hatással van a családalapítási tervekre is.

A magnézium, a vas vagy éppen a folsav

A mindennapjaink során többször találkozunk azokkal a problémákkal, melyek a magnézium, a vas vagy éppen a folsav hiánya vált ki, éppen ezért ezeknek az anyagoknak a pótlására is nagyobb hangsúlyt fektetünk. Ugyanakkor hajlamosak vagyunk megfeledkezni az olyan anyagokról, mint a cink, a jód, a kalcium vagy éppen a vitaminok, antioxidánsok, stb.

A szervezetnek valóban hatalmas szüksége van a magnéziumra, hiszen többek közt a megfelelő izomműködésért is felel, emellett a terhelést is jobban bírjuk, a stressz sem készít ki minket annyira. A vas a vérképzés egyik elengedhetetlen eleme, hiányában fáradékonyak, sápadtak leszünk, és mivel ez gyakori jelenség, így sokkal többször figyelünk a pótlásra is.

vitamin, tabletta, gyógyszer

Fotó: 123rf.com

Hajlamosak vagyunk azonban elfelejteni, hogy a kalcium a csontok egészségének fenntartása mellett az izomműködésben is fontos szerepet játszik, valamint elengedhetetlen a normál ingerületátvitel létrejöttében, vagy éppen az emésztőenzimek megfelelő működésénél is. De említhetnénk nagyon sok más anyagot is, így például a D-vitamint, mely az immunműködés egyik alappilére, a cinket, mely a normál szellemi működésben játszik fontos szerepet, vagy éppen a rezet, mely a kötőszövetek állapotának normál szinten tartásában is komoly szerepet tölt be.

A hiányállapotok

“Amikor valamilyen létfontosságú anyagból túlságosan keveset viszünk be a szervezetbe, akkor hiányállapotok alakulnak ki” – mondja dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvos, a ratkotunde.hu szakártője. Ezek, amíg nincsenek tartósan jelen, sokszor semmilyen tünettel nem járnak, ráadásul, ha az állapot rövid időn belül helyreáll, a hatásaik sem tartósak. Ha azonban a hiányállapot tovább van jelen, akkor komoly következményei is lehetnek.

A normál működés fenntartása a célja a szervezetnek, ám ha az “üzemanyag” kevés, akkor a létfontosságú funkciók normál működésére helyez hangsúlyt. A többi, mely az egyén életének fenntartása szempontjából nem olyan fontos, leromolhat, így ezekben a funkciókban zavar keletkezik. Ilyen például a bőr állapota, a koncentrációs képesség, a normál izomműködés, vagy éppen a termékenység is.

Családalapítás és tápanyagok

Napjainkra sajnos odáig jutottunk, hogy a bolygón minden negyedik pár valamilyen termékenységi problémával küszködik, és ennek melegágya a tápanyaghiányos állapotokban van. Hiszen a tartósan fennálló hiányállapotok generálhatnak olyan gondokat is, mint az IR, a PCOS, a mióma és társaik – ezek pedig sokszor ellehetetlenítik a családalapítást. Éppen ezért ma már érdemes felkészülni a terhességre is.

Amikor egy nőnél megállapítják a várandósságot, a szakemberek már szinte minden alkalommal javasolnak várandósvitamint, mivel napjainkban a környezeti hatások miatt kizárólag étkezéssel fedezni a tápanyag-szükségletet, főleg a terhesség során megnövekvő igényeket sokszor lehetetlen. Bár a helyes táplálkozás és a mozgás így is elengedhetetlen, a szervezet támogatása is szükségszerű lehet.

vitamin, tabletta, gyógyszer

Fotó: 123rf.com

A várandósvitamin nagy segítség lehet, de ehhez tisztában kell lenni azzal is, hogy az anyagokat nem csupán bevinni kell a szervezetbe. Mikor eszünk valamit, a bejutó anyagok egyrészt nem egyedül vannak (vagyis például nem csak kalciumot fogyasztunk, hanem tejet iszunk, amiben számtalan más anyag is jelen van), másrészt ahhoz, hogy ezeket a szervezet hasznosítani tudja, jó pár átalakítást is el kell végeznie – ez pedig energiaigényes folyamat. A táplálékkiegészítőkkel – így a terhesvitaminok zömével is – nagy arányban szerveztlen kötésű anyagokat viszünk be a szervezetbe, ezek átalakítása pedig még sokkal több energiát igényel, mint a táplálékokból felvett anyagoké.

A várandósvitaminok – illetve igazából minden vitaminkészítmény esetében – érdemes a szerves kötésben jelen lévő anyagokat keresni. Ezek praktikusan a -citrát és -glükonát kötésű anyagok (pl.: cink-citrát, réz-glükonát), melyek hasznosulása akár 80%-kal is jobb a szerveztlen anyagokhoz képest. Emellett e komplexitás is fontos, hiszen az egyes anyagok segítik mások hasznosulását, mint a D-vitamin és a kalcium, vagy a cink és a réz kapcsolata esetében.

Várandósvitamin esetében még egy fontos kritériummal is számolni kell, ez pedig az eltérő trimeszterek eltérő igényrendszere. Minden fejlődési szakasz, azaz trimeszter más és más összetételben igényli a tápanyagokat, és ezt a vitaminkészítménynek megfelelően kell tudnia kiszolgálni. A felkészülés támogatása és az első trimeszter tápanyag-igénye azonos, ahogyan a szoptatás és a harmadik trimeszter tápanyagigénye is.

Olvasd el ezt is!

Terhesség alatt leragad a szemed? Tápanyaghiány miatt is lehet!

Forrás: Napidoktor.hu