Kevesebb alvás, több evés

Akik szeretnék megőrizni ideális testsúlyukat, jó, ha nem csak az étrendjükkel és a testmozgással törődnek, de eleget alszanak is.

Az alvás és evés összefüggése

Több tanulmány talált már összefüggést a rövidebb alvási ciklusok és a magasabb testtömeg-index (BMI) között, de a jelenség okát mindezidáig nem vizsgálták. Dr. Laurent Brondel, a dijoni Ízleléstudományok Európai Kutatóközpontjának munkatársa azonban nemrég a rejtély nyomába eredt, mégpedig 12 teljesen egészséges fiatalember kétszer 48 órás megfigyelésével.

Az American Journal of Clinical Nutrition szaklapban közzétett eredményeit kommentálva Dr. Brondel elmondta, szerinte a kevés alvás lehet az egyik oki tényező a ma már járványos méreteket öltő elhízásos tünetek mögött. A kutató és kollégái két napot kontrollperiódusként használtak, ebben a vizsgálatban résztvevők mindent úgy tehettek, ahogy egy átlagos hétköznapjukon szoktak – annyit aludtak, ettek, mozogtak, amennyit megszoktak. A második két napban azonban az egyik éjszaka éjfélkor feküdtek le, majd reggel 8-kor ébredtek, míg a következő este hajnali kettőkor feküdhettek le és reggel 6-kor már ébredniük kellett. Ezek után pedig annyit ehettek, amennyit csak akartak.

A rövidebb alvási periódus után a fiatal férfiak 22%-kal több kalóriára vágytak, mint egy átlagos reggelükön, azaz, amikor 8 órát tudtak aludni. De nem csak reggelire ettek többet, hanem vacsorára is, az ebéd mennyisége viszont változatlan maradt. Átlagosan 560 kalóriával fogyasztottak többet, mint normálisan. A kutatók szerint elképzelhető, hogy a rövidebb alvási ciklusok után azért esznek többet az emberek, mert az emlősökre jellemző, hogy nyáron kezdenek energiát raktározni, amikor az éjszakák rövidebbek, viszont az élelem bőséges.

Az azonban nem elmélet, hanem biztos, hogy mindenkinek sokkal jobban oda kell figyelnie, hogy megfelelően hosszan aludjon, a kutatást vezető Dr. Brondel úgy fogalmazott: “itt az idő, hogy felismerjük végre, az alvás nem elvesztegetett idő, hiszen amellett, hogy létfontosságú regeneratív folyamatok ideje, számos más, fontos funkciója is van, amelyeket lerövidítve a szervezet nem képes megfelelően működni.”

Forrás: Napidoktor.hu


Egy válasz

  1. KORNELIA MESZAROS

    Nagyon igaz a kiserlet…minel tobbet alszom,annal kevesebbet eszem…ez kulonosen a reggeli idoszakra vonatkozik…10-11 orai keles reggel..etvagy nincs..de egy pohar viz…citromos viz kivalo ebredes utan…aztan 1 pohar kave tejjel 2dcl szinten nagyon jo…aztan jon az ebed. Mikor hogy..1-2-3 h kozott…es delutan mar jobb az etvagyam..hat meg este?! Nemjo megoldas…valtoztatast igenyel..de delig nincs etvagy akarmit csinalok!!! A gyomromnak…ez felel meg…de a keso esti ”nagy eveszet”szinten nagyon rossz az emesztorendszeremnek….hat nemvagyok fiatal sem mar…kell az alvas nagyon…talan jobban ,mint a nagy eveszet…

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.