Így kezelhető a gyerekeknél jelentkező földimogyoró allergia

Biztató eredmények születtek egy, a napokban közzétett kutatásban. A beszámoló szerint, az orális immunterápia (OIT) segítségével kezelhető a földimogyoró allergia gyerekeknél.

Ezzel kapcsolatban kérdeztük dr. Balogh Ádám gyermekgyógyász, allergológust, a Budai Allergiaközpont orvosát.

The Lancet folyóiratban megjelent kutatásban 146, 1-3 éves gyermek vett részt. A Peanut Oral Immunotherapy in Children Trial (IMPACT) vizsgálat az első placebo-kontrollos vizsgálat ebben a fiatal korcsoportban.

 

Földimogyoró allergia kezelése gyerekeknél.Dr. Balogh Ádám elmondta, hogy az orális immunterápia kifejezés azt jelenti, hogy a gyermekek megadott mennyiségben, szigorú előírást követve kaptak földimogyoró-liszt tartalmú élelmiszerket. A placebo-kontroll értelmezése pedig, hogy a résztvevők fele nem mogyoró-, hanem zabliszt tartalmú ételeket fogyasztott. Így hasonlították össze a két csoport eredményeit, a meghatározott időközönként végzett, prick-teszttel, vérvizsgálattal vagy terheléses diétával, amelynek során mindkét csoport mogyorótartalmú ételeket fogyasztott, és az esetleg fellépő allergiás reakciókat jegyezték fel kutatók.

foldimogyoro

Foto:pixabay.com

A hosszadalmas, gyakori részvételt követelő 2 és fél éves vizsgálat igen nagy lelki megterhelést is jelentett a családoknak. Többen lemorzsolódtak ez idő alatt, a kontroll csoportban 23-an, a kezelt csoportban 68-an maradtak a vizsgálat végére.

Rövid- és hosszútávú eredmények

A kutatásba azok a gyerekek kerültek be, akiknél 500 mg földimogyoró tartalmú étel elfogyasztása kapcsán allergiás reakciójelentkezett. A vizsgálat végén 71%-uk problémamentesen tudott elfogyasztani 5000 mg földimogyoró-fehérjét. A fenntartó adag leállítása után 6 hónappal, tehát amikor már nem fogyasztottak napi rendszerességgel mogyorótartalmú élelmiszert, 5-ből 1 gyermek képes volt gond nélkül fogyasztani ezt a mennyiséget, 5-ből 3-nál pedig valamelyest csökkent a védettség, ők 600mg-ot tudtak panaszmentesen fogyasztani.

Földimogyoró allergia kezelése gyerekeknél – csak orvosi háttérrel!

Az OIT során a gyerekek immunrendszerét hangolták át, szoktatták hozzá ahhoz az anyaghoz, amelyre érzékenyek. Ez a kezelési mód, allergén immunterápia néven ismert, légúti allergiák esetén régóta használt terápia, melynek során az immunrendszer túlműködését fékezik meg. Azáltal, hogy az allergiás szervezetét hozzászoktatják az allergénhez, ahhoz az anyaghoz, ami a tüneteit okozza, el lehet érni idővel, hogy az allergiás tünetek ne jelentkezzenek.

Fontos különbség azonban, hogy míg a légúti allergiák esetében nem kell komoly mellékhatástól tartani, így a beteg az otthonában is végezheti a kezelést – tablettát vagy cseppet kell naponta egyszer bevennie – addig a rovarméreg allergia immunterápiás kezelése csak kórházban történhet, a súlyos, életveszélyes reakció, az anafilaxia veszélye miatt. Ugyanez a helyzet az ételallergiák, így a földimogyoró allergia esetében is – figyelmeztet dr. Balogh Ádám.

Amit a földimogyoró allergiáról tudni érdemes

Az OIT tehát nem veszélytelen, kizárólag orvosi felügyelet mellett, szigorúan szabályozott adagolás szerint végezhető. A kutatás az Egyesült Államokban öt nagy, egészségügyi központjában zajlott. A vizsgálat során 35 gyermeknél – 21 a kezelt csoportban – kellett életmentő önbelövős adrenalin injekciót, a súlyos allergiás reakció kezelésére.

Forrás: Budai Allergiaközpont