Az apró gesztusok nagyságára hívja fel a figyelmet az Arany Bot Díj

A Bízz Vakon Közhasznú Egyesület azzal a céllal hozza létre az Arany Bot Díjat, hogy elismerje a hétköznapi hősöket. A díjjal szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy felismerjük, vak és látássérült társainknak akár egy apró gesztus is lehet hatalmas segítség.

Az ajánlásokat augusztus 31-ig várják a díj weboldalán, a zsűriben a Buláke és a Lions Club képviselői, illetve közéleti személyiségek is helyet foglalnak.

Bízunk a közösség erejében, és hisszük, hogy igenis lehet trendi odafigyelni egymásra, támogatni a rászorulókat” – mondta Balogh Anikó, a Bízz Vakon Közhasznú Egyesület képviseletében. – „Ez a hitünk vezetett arra, hogy megalapítsunk egy díjat, amellyel azokat szeretnénk elismerni, akik vak és látássérült embertársainknak nyújtanak segítséget a mindennapokban.

Balogh Anikó elmondta, a vakok és látássérültek életében kiemelt szerepe van a hétköznapi tetteknek és hétköznapi hősöknek.

A szomszéd néninek, aki mellettünk lakik és minden alkalommal örömmel segít a főzésben, ha szükség van rá. A kollégának, aki figyel arra, hogy a konyhán a bögre mindig ugyanott legyen, hogy vak munkatársa könnyen megtalálja, de említhetjük a ruházati eladót is, aki látva, hogy látássérült tér be a boltba, készséggel segít egymáshoz illő ruhakombinációt összeállítani” – teszi hozzá a Bízz Vakon Közhasznú Egyesület munkatársa.

A projekt keretein belül országosan várják az ajánlásokat, melyek olyan cégeket, civil szervezeteket és magánszemélyeket egyaránt bemutatnak, akik valamilyen módon hozzájárultak az év folyamán a látássérültek életkörülményeinek javításához. A hozzájárulás nem feltétlenül kell, hogy anyagi jellegű legyen: lehet egy találmány vagy eszköz rendelkezésre bocsátása, egy beruházás, kiemelt kommunikáció a látássérültekért, bármilyen tett, apró, hétköznapinak tűnő cselekedet, egy videoklip, film, rendezvény, bármi, amelyet az ország embere úgy ítél meg, hogy érdemes az ajánlásra.

A díj zsűrijében a Buláke alelnöke, Jenei András, a Lions Club II. alkormányzója, Boronkay Gusztáv, a Bízz Vakon Közhasznú egyesület képviseletében Balogh Anikó és a zsűri látássérült tagja, Kiss Elemér mellett Scherer Péter színművész és a Sipos Péter, az Irigy Hónaljmirigy énekese foglal helyet.

Scherer Péter Vakság című rendezésének próbafolyamata, és az azt követő színházpedagógiai beszélgetések alatt mélyebben megismerte a látássérültek világát.

„Azóta eltűnt belőlem egy bizonyos álszemérmesség azzal kapcsolatban, hogy megszólítsak, vagy hogy hogyan szólítsak meg egy vak embert. A vakság mindennapos, nem kell úgy csinálni, mintha nem lenne, de elbagatellizálni sem szabad” – osztotta meg tapasztalatait a színművész. – „Szerintem fontos erről a témáról beszélni, és úgymond edukálni egy kicsit. Én a színház erejével veszem ki a részem ebből a folyamatból, így tudok beszélni az ehhez hasonló tabu dolgokról.”

Az Arany Bot Díjra elsősorban látássérültek javaslatait várják, de bárki tehet ajánlást a díjra érdemes személy, vagy szervezet bemutatásával augusztus 31-ig a http://aranybot.hu/ oldalon. A Láthatatlan Kiállítás az első száz érvényes jelölés beküldőjét páros belépőjeggyel ajándékozza meg.

Forrás: https://napidoktor.hu/index