Olyan komoly gond az elhízás, akár a dohányzás!

Az elhízottak száma folyamatosan nő Magyarországon is, mégpedig a szükségesnél nagyobb kalóriabevitel és a mozgásszegény életmód kombinációjának, azaz az energiaegyensúly hiányának eredményeként. Ha az elhízás kezeléséről van szó, az egészségesebb testsúlyért tett kis lépések sora jelenti a megfelelő utat. Ugyanakkor továbbra is a megelőzés a leghatékonyabb kezelési mód, valamint egy olyan alapvető stratégia, amelynek lényege, hogy nap mint nap egészséges, kiegyensúlyozott étrenddel és fizikai aktivitással kerüljük el a súlygyarapodást.

Az elhízás nem csak világszerte, de hazánkban is komoly, ráadásul egyre kiterjedtebb, súlyos egészségügyi következményekkel járó probléma” – hívta fel a figyelmet Halmy Eszter, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke. Az elmúlt évtizedekben a túlsúly és főleg az elhízás aránya jelentősen megnőtt Magyarországon, különösen férfiak körében. A 80-as éveket követően a sovány és normál testalkatúak aránya 45 százalékról 35-re csökkent, a felnőttkorú elhízottak aránya pedig az 1988-as 16 százalék duplájára nőtt 2014-re. Egy 2015-ös vizsgálat szerint hazánkban a férfiak már 72 százaléka volt túlsúlyos vagy elhízott, a nőknél pedig 64 ez az arány. A legnagyobb arányú túlsúly a felsőfokú végzettségű férfiaknál, a legtöbb elhízott pedig a legalacsonyabb végzettségű nők körében található; a túlsúlyosak és elhízottak aránya az életkorral nő. „Az elhízás nem esztétikai probléma, hiszen népegészségügyi jelentősége és társadalmi terhei napjainkban már a dohányzáséval vetekszenek. A 40. életévben fennálló elhízás akár 6-7 évvel is csökkentheti a várható élettartamot, a túlsúly és az elhízás a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásában is jelentős szerepet játszik” – tette hozzá Halmy Eszter.

Mivel az elhízás összetett és sok tényezőre visszavezethető probléma, csak úgy lehet kezelni, ha az érintettek egyesítik erőiket és együtt keresik a megoldási lehetőségeket. A Nemzetközi Édesítőszer Szövetség (International Sweeteners Association – ISA) a május 20-ai Európai Elhízás Nap támogatása érdekében csatlakozott a Francia Obezitológiai Szövetséghez (Collectif National des Associations d’Obèses – CNAO).

Alacsony energiatartalmú édesítőszerek: van-e szerepük az elhízás megelőzésében és kezelésében?

Az ún. “okos cserék” (angolul smart swaps) – ideértve a cukorral édesített élelmiszerek és italok hasonló, de alacsony kalóriatartalmú édesítőkkel készített élelmiszerekkel történő kiváltását – úgy segíthetnek a cukor- és energiabevitel csökkentésében, hogy a vágyott édes ízről sem kell lemondani. Ezzel úgy támogatják a testsúlyukat csökkenteni vagy szinten tartani szándékozó embereket, hogy nem kell lemondaniuk kedvenc édes italaik vagy ételeik élvezetéről.

Tanulmányok tucatjai támasztják alá, hogy ha a cukor kiváltására és a kiegyensúlyozott, mérsékelt energia-bevitellel járó táplálkozásra törekszünk az alacsony kalóriatartalmú édesítőszerek használata a sikeres stratégia egyik eleme lehet azoknak, akik szeretnének fogyni vagy fenntartani egy egészséges testsúlyt.

Az alacsony kalóriatartalmú édesítőszerek az energiabevitelre, az étrend összetételére és a súlykontrollra gyakorolt hatását bemutató legfrissebb vizsgálati eredmények; valamint az energiamentes édesítőszerek használatát befolyásoló pszichológiai tényezők is szóba kerülnek világszerte elismert szakértők előadásaiban az ISA szimpóziumán, melyre a Portóban, május 17-e és 20-a között megtartandó 24. Európai Elhízás Konferencia keretein belül kerül sor, az Európai Elhízástudományi Társaságok Szövetsége (EASO) szervezésében. További információért látogasson el az ISA weboldalára, ahol a szimpóziumon elhangzott előadások kivonatait is megtalálja.

Az alacsony kalóriatartalmú édesítőszerekről bővebb információt itt talál vagy keresse az ISA titkárságát.

Forrás: Napidoktor.hu

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.