Nem is sejtik, milyen kövérek

A túlsúlyos és elhízott emberek gyakran hiszik, hogy a valóságosnál kevesebbet nyomnak, a kövér gyerekek szülei pedig hajlamosak normálisnak tekinteni csemetéjük zsírpárnáit.

A New Yorkban található Columbia Egyetemen nők és gyerekek bevonásával végzett kutatás szerint az elhízottak nagyobb arányban rendelkeznek hamis testképpel, mint normál súlyú társaik.

„A jelenség oka abban keresendő, hogy ma már sok gyerek nő fel olyan környezetben, ahol mindennapos a túlsúly, így ezt tekintik normálisnak.” – mondja a kutatás vezetője, Dr. Nicole Dumas.

A vizsgálatban részt vevő 111 anyát és gyermekeiket arra kérték, hogy a felrajzolt testkörvonalakból válasszák ki azt, amelyik a leginkább hasonlít rájuk. Az anyáknak 66 százaléka, míg 7-13 éves gyermekeiknek 39 százaléka volt túlsúlyos. A súlyosan elhízott nők 18 százaléka választotta a neki megfelelő formát, 76 százaléka pedig a mérsékelten kövér alakot. A kevésbé túlsúlyosak 43 százaléka azonban a normál formában ismert magára.

kover10

„Korábbi adatok is azt mutatták, hogy az elhízott környezetben élők nem jól mérik fel a saját testsúlyukat.” – mondja Alice H. Lichtenstein, a bostoni Tufts Egyetem táplálkozástudományi professzora. Márpedig a felismerés fontos lenne, hiszen a túlsúly akár szívproblémákhoz, cukorbetegséghez és rákhoz is vezethet.

Az Amerikai Szívgyógyász Szövetség által támogatott kutatás eredményei szerint:

– A súlyosan elhízott anyák 82, a mérsékelten elhízottak 43 százaléka alulbecsüli saját testsúlyát.

– Ugyanez a túlsúlyos gyerekek 86, a normál testalkatúak 15 százalékáról mondható el.

– A kövér gyereket nevelő anyák 48 százaléka szerint csemetéje normál testsúlyú.

– A normál testalkatú anyák 13 százaléka becsüli alá a testsúlyát.

gyerek45

Dumas mindehhez hozzáteszi, hogy a résztvevő anyák 66 százaléka volt túlsúlyos, ami megfelel az amerikai átlagnak. A tengerentúlon a gyerekek 33 százaléka is kövér. A kutatók szerint az eredmények a megfelelő egészségügyi tájékoztatás fontosságára is felhívják a figyelmet. Hasznos lenne, ha az iskolák időt szentelnének annak tanítására, hogyan lehet gazdaságosan bánni az étellel, és egészségesen táplálkozni.

Egy korábbi kutatás már hasonló eredményre jutott: akkor a Columbia Egyetemen mutatták ki, hogy a legtöbben karcsúbbnak hiszik magukat a valóságosnál, és aki mégis tudja, hogy probléma van, a sportolás hiányára, nem pedig a rossz étkezési szokásokra fogja a bajt. A probléma világméretű, és nagyon komoly, az elhízott gyermekek ugyanis nagy valószínűséggel felnőttkorukra is túlsúlyosak maradnak.

Forrás: