A vörösbor szívbarát vagy nem szívbarát?

Számos tanulmány kimutatta, hogy napi egy-két pohár vörösbor jót tesz a szívünk egészségének, és a magas vérnyomás ellen ható jótékony hatást nagyrészt a borban található antioxidánsoknak, a polifenoloknak tulajdonították.

A tanulmányt vezető Ilse Botden, a Rotterdami Egyetem kutatója elmondta, hogy az eredmények nem támasztották alá azt az elméletet, hogy a vörösborban lévő polifenolok okoznák a vérnyomás csökkenését, és ezáltal előnyösen befolyásolnák a szív- és érrendszert. A kutatás részleteit az Amerikai Szív Társaság orlandói konferenciáján teszik közzé.

A kísérletben hatvanegy, körülbelül 61 éves személy vett részt, akik mindegyike a magas vérnyomás határán volt. Az alanyok olyan folyékony tejterméket kaptak, amely a vörösbor polifenoljait tartalmazták illetve ártalmatlan placebót. A kutatás négy hete után Botden nem mutatott ki eltérést a vérnyomásban a két csoport tagjai között.

sz%2525C3%2525ADv9

A kutatók hozzátették, hogy a vörösbor fogyasztása ennek ellenére hatékonyan megelőzheti a szív-érrendszeri betegségeket, ugyanakkor leszögezték, hogy ez a vérnyomástól függetlenül zajlik. Az eredmények csupán azt jelentik, hogy a vörösbor nem a vérnyomás csökkentése révén szorítja vissza a kardiovaszkuláris kockázatot, inkább gyulladáscsökkentő hatást fejthet ki, amivel csökkenteni tudja a szív-érrendszeri kockázatot.

Forrás: