Minden horkolás kóros?

A horkolás igen kellemetlen, másoknak is gondot okozó alvási probléma, melyet elszenvedői talán jobban utálnak, mint a horkoló maga. De vajon kóros-e a horkolás? Többnyire nem, ám ha alvási apnoéról van szó, igen a válasz.

A témáról dr. Bernát István Ph.D, a SomnoCenter Budapest neurológus, szomnológus szakorvosa beszélt.

A horkolás olyan probléma alvás közben, mely ellen az alvó nehezen tud tenni. Sokan nem is tudnak róla, hogy zavarják környezetüket a hanghatással, amíg nem jelzik nekik. Bizony, a horkolás lehet meglehetősen fülsüketítő, s lehetetlenné teszi, hogy a helyiségben tartózkodók nyugodtan alhassanak.

Csakhogy ez az alvót is érinti – ha nem is tud róla. Mert bár a horkolás legtöbb esetben nem kóros – ha alvási apnoéról van szó, más a helyzet.

Az alvási apnoé szindróma egyenetlen, horkantásokkal kísért alvászavar. A horkoló olyan hangot ad ki, mintha esetenként fulladozna – s ebben van is igazság. Az alvási apnoé szindróma esetén a hangos horkantás azt jelzi, hogy újraindul a légzés, miután hosszú másodpercekre leáll.

Mit jelent ez?

Alvás közben a légzőizmok ellazulnak, s ennek következtében a felső légút ismétlődően beszűkül vagy összezáródik: az alvó ember 10 másodpercen túli ideig nem jut levegőhöz. Amikor az agy érzékeli az oxigénhiányt, felébred, de az alvás megszakadása legtöbbször nem tudatos. Ekkor aktivizálódnak újra a légút izmai.

A folyamat egy órán belül minimum 5 alkalommal, egy éjszaka pedig akár több százszor megismétlődhet – s az alvó másnap nem érti, miért érzi magát kialvatlannak.

Láthatjuk tehát, nem véletlen válhat életveszélyessé az alvási apnoé – hiszen meggátolja a pihentető mély alvást, s ezzel nemcsak balesetet kockáztatunk, hanem komoly betegségek kialakulásához is hozzájárulhat.

Az alvási apnoé alvászavar leginkább jellemző tünete, hogy a horkolás hangos és egyenletes, zihálásba torkollik, mely jelzi a légzés leállását és újraindulását.

A problémáról azonban nemcsak a jellegzetes horkolás árulkodhat: ha nappal álmosak, fáradtak vagyunk, úgy érezzük: bármikor álomba merülnénk (vagy meg is tesszük), gyanús lehet, hogy alvási apnoéval küzdünk.

Figyelemfelkeltő jele azonban a koncentráció csökkenése, az ingerlékenység, feledékenység, mely egyre rosszabbá válhat. Az alvási apnoéval küzdő páciens szorong, gyakran letargia gyötri.

Jellemző tünete még az éjszakai magas vérnyomás, a tarkótáj izzadása. Aki ebben az alvászavarban szenved, sűrűn kell éjszaka vizeletet ürítenie. Gyomorsava visszafolyik a nyelőcsőbe, ez szintén panaszokat okozhat neki. Ismert alvási apnoé-tünet a reggel tapasztalt fejfájás és a szájszárazság is.

horkolas

Hogy mi okozza a jellegzetes horkolást kiváltó alvászavart, annak legvalószínűbb magyarázata az idegrendszer működési zavara, azaz lelassult reflexe. Bizonyos dolgok azonban hajlamosítanak az alvási apnoéra. Ezek a mély harapás, a szűk garat, valamint a túl sok pluszkiló megléte.

S bár leginkább a 35 és 60 év közti korosztályt érinti, napjainkra a huszonéveseknél is előfordul ez az alvásprobléma.

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.