Vakcinahiány miatt késnek az oltások

Globális vakcinahiány miatt átütemezi a BCG-oltások beadását az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) – jelentette be Dánielisz Ágnes, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) járványügyi főosztályának vezetője pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.

A beszállító cég az MTI-vel azt közölte: a dán gyártó szeptemberre látja ismét biztosítottnak az oltóanyag-szállítást. Dánielisz Ágnes a sajtótájékoztatón elmondta: az átütemezés azt jelenti, hogy a csecsemők nem a szokásos rendben, vagyis a születéstől számított négy héten belül kapják meg a tuberkulózis (tbc) elleni oltást, hanem a lehető leghamarabb, amint az oltóanyag rendelkezésre áll.

Hozzátette, az oltás a gyerekek egyéves koráig megfelelő hatékonysággal alkalmazható, a rendelkezésre álló oltóanyagot pedig úgy csoportosítják át, hogy a veszélyeztetett gyerekek minél hamarabb megkapják a vakcinát. A szakember elmondta, Magyarország közbeszerzési eljárás keretében egy dán gyártótól szerzi be a vakcinát, ám az érvényes szerződés ellenére a gyártó 2015-ben nem szállított oltóanyagot.

Az ÁNTSZ – éppen az ilyen helyzetek okán felhalmozott oltóanyagnak köszönhetően – eddig tudta biztosítani a megfelelő mennyiségű vakcinát, ám mostantól már korlátozás szükséges. Ugyanakkor az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézettel, a tüdőgondozó hálózattal együttműködve feltérképezik azokat a családokat, ahol az újszülöttek fokozottan ki vannak téve a fertőződésnek. A veszélyeztetett kismamák kiemelt gondozást kapnak, illetve elvégzik a család többi tagjának szűrését is – hangsúlyozta.

Dánielisz Ágnes közölte: az ÁNTSZ folyamatosan egyeztet a gyártókkal a vakcina beszerzése érdekében, illetve megkezdte alternatív források felkutatását is. Horváth Ildikó, a Korányi intézet stratégiai igazgatója azt hangsúlyozta: a kialakult helyzetet, a fokozott figyelmet, illetve az együttműködést lehetőségnek tekintik arra, hogy még hatékonyabban hajtsák végre a tbc végső eltüntetésére irányuló programjukat. Emlékeztetett arra, hogy fél évszázaddal ezelőtt még “magyar betegségként” emlegették a tbc-t, az elmúlt évben viszont már csak 900 beteget tartottak nyilván, illetve a BCG-oltásnak köszönhetően évente csupán 5-10 gyerek fertőződik meg.

baba orvos

A program végrehajtásával az a céljuk, hogy 2035-re a teljes népesség körében 2-3 esetnél többször ne forduljon elő a megbetegedés – mondta az igazgató. Úgy vélekedett: a vakcinahiányt az okozhatja, hogy világszerte megnövekedett az az oltóanyag iránti igény, mivel a fejlődő országokban kiterjedt BCG-oltási programok kezdődtek.

A Novartis Hungária Kft. az MTI-vel pénteken azt közölte, hogy közbeszerzés alapján társaságuk feladata az oltóanyag Magyarországra történő beszállítása, de a dán gyártó, a Statens Serum Institut (SSI) márciusban írásban arról tájékoztatta őket: gyártási probléma miatt nem tud gondoskodni a megrendelt vakcinamennyiségről. A gyártó képviselője csütörtökön kelt levelében pedig azt írta, hogy 2015 szeptemberére látja ismét biztosítottnak az oltóanyag-szállítást.

Hozzátették, hogy társaságuk az esetleges készlethiányt időben jelezte az Országos Tisztifőorvosi Hivatalnak. A dán céggel történő szerződésbontást a felelősök nem indítványozták, ugyanis a BCG-oltóanyagot globálisan kevés cég gyártja – írták. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal és a vakcina beszerzéséért felelős Novartis Hungária mindent megtesz annak érdekében, hogy a kialakult helyzetre belátható időn belül megoldást találjon – áll a közleményben.

(MTI)

Forrás: