Ma van a Versmaraton

Több mint 50 kortárs szerző, köztük Kukorelly Endre, Makkai Ádám, Lackfi János és Ágh István olvassa fel verseit tizenkét órán át a Magyar Rádió Márványtermében ma, az immár hatodik alkalommal megrendezett Versmaratonon.

A délelőtti megnyitót követően a mai magyar költők színe-java olvas fel Az év versei 2016 című antológiából, akikkel a hagyományokhoz híven rövid beszélgetést folytat a rádió egy-egy munkatársa. A felolvasók között lesz még Térey János, Marno János, Falusi Márton, Rózsássy Barbara, Both Balázs, Turczi István, Simon Adri, Czigány György, Serfőző Simon és Mezey Katalin is.

konyv

A Versmaratonhoz kapcsolódva idén is megszervezik a Költészet vásárát a Kálvin téri aluljáróban, ahol nyolc kiadó kínálatából válogathatnak az érdeklődők és számos kortárs szerzővel – például Kalász Mártonnal, Vas Tiborral, Szőcs Gézával és Végh Attilával – is találkozhatnak, miközben a pódiumszínpadon megzenésített versek előadói fognak fellépni félóránkénti váltásokkal.

A Versmaraton minden rendezvényén ingyenes a részvétel, az egész napos felolvasást élőben lehet majd követni a mediaklikk.hu internetes oldalon keresztül.

Forrás: Hirado