Feng Shui konyha a harmóniájáért

A Feng Shui a harmóniára, az egyensúly megteremtésére törekszik. Ezt kell akkor is szem előtt tartanunk, ha konyhánk berendezéséről döntünk, amihez elég néhány egyszerűen betartható irányvonalat követnünk.

Rendezzünk be Feng Shui konyhát

Otthonunk egyik legfontosabb része a konyha, hiszen egy stresszes, rohanó nap után, ez az elsődleges helyiség, ahol találkozni tudunk a család többi tagjával, hogy megbeszélhessük a napi eseményeket. Ennek következtében úgy érdemes kialakítanunk a Feng Shui segítségével, hogy a lehető legjobban érezzük benne magunkat.

Ezért, először is, az első és egyben legfontosabb szabály, annak érdekében, hogy elkerüljük a családi vitákat, hogy a tűzhely és a mosogató ne kerüljön közvetlenül egymás mellé, vagy egymással szembe.

Ennek oka, hogy a mosogató a víz energiát képviseli, míg a tűzhely a tűz energiát, amik egymással ellentétesek, ezért diszharmóniát okozhatnak az életünkben. Ha a konyhánk, mégis olyan kialakítású, ahol mosogató a tűzhely mellett áll, helyezzünk közéjük a pultra valamilyen zöld színű tárgyat, annak érdekében, hogy a fa, a tűz és a víz energiái egyensúlyba kerüljenek.

konyha 1000

A „mérgező nyilakra” szintén oda kell figyelnünk, amik valójában olyan tárgyak, melyek alakjukkal, formájukkal, elhelyezkedésükkel balszerencsét, anyagi és egészségi károkat okozhatnak. Ilyen mérgező nyílnak számítanak, az oszlopok, a gerendák, de még az asztal, a polc és a szekrény éles sarkai is, amiket a legegyszerűbb, ha elfedünk néhány futónövénnyel.

Ám, a Feng Shui esetén is az arany szabály az, hogy tartsuk tisztán a konyhánkat. Rakjuk el az edényeket, ne hagyjuk ott sokáig a mosatlant, javíttassuk meg a hibás készülékeket, legyen elegendő fény, ami betölti a szobát, és talán ami a legfontosabb szellőztessünk rendszeresen. Ha követjük ezeket az egyszerű elveket, máris tettünk valamit azért, hogy harmonikus otthonban élhessünk.

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.