A szexuális élet befolyásolói az apukák?

Azt, hogy a szexuális élet területén egy nő milyen kockázatot vállal, az apjával való kapcsolata nagymértékben befolyásolja. Ezt mutatja egy tanulmány.

„Az apáknak nagy befolyásuk van a lányaik nemi életével kapcsolatos döntéseire.” -magyarázza a tanulmány szerzője.

Az Arizónai Egyetem felmérésében 59 olyan női testvérpár vett részt, akiknek szülei elváltak és 42 olyan testvérpár, akiket szüleik közösen neveltek fel. A nővérek közötti korkülönbség átlagosan hét év volt, de legalább négy.

A szakértők 18 és 36 év közötti nőket kérdeztek meg. Az elvált szülők gyermekei közül az idősebb lányok átlagosan hét évvel tovább éltek apjukkal egy háztartásban, mint húgaik.

szex

Az apa viselkedésének van döntő szerepe

A kutatók megkérdezték a nőket arról is, milyen viszonyban állnak az apjukkal. Azok a lányok, akikkel apjuk fenyegető, nyers vagy lekezelő volt, későbbi szexuális életükben több kockázatot vállaltak. 

Ez például azt jelenti, hogy nem védekeztek, gyakran váltogatták szexuális partnereiket vagy 19 éves koruk előtt teherbe estek. Azok a lányok, akiket apjuk szeretettel és törődéssel nevelt, később kevesebb kockázatot vállaltak

„Bebizonyosodott, hogy nincs olyan nagy jelentősége annak, hogy mennyi ideig él együtt egy lány az apjával. Sokkal fontosabb, hogy az idő alatt, amíg együtt vannak, hogy viselkednek az apák lányaikkal. -magyarázza a szakértő.

“A felmérés eredményei azt mutatják, hogy a gondoskodó, jó apával együtt töltött idő rendkívül nagy védelmet jelent a lánygyermekek számára későbbi életükben, és megalapozza felelősségtudatukat.”

A szexuális élet kezdetét a gének befolyásolják

 

Forrás: https://napidoktor.hu/index