Tavaszi munkálatok a kertben

Visszavonhatatlanul ránk tört a tavasz, és ezzel együtt eljött a tavaszi munkálatok ideje is a kertben. Hirtelen azt sem tudjuk, hogy mihez kezdjünk először, egy biztos: a nagytakarítás a kertben sem maradhat el.

Első körben a fákat kell megmetszeni, és ezt minél előbb, hiszen a rügyfakadás pillanatokon belül bekövetkezik, és akkor már késő. Ugyancsak rügyezés előtt kell lemosó permetben megfürdetned a gyümölcsfákat, hiszen a különböző kórokozók a napfény hatására ütik fel fejüket.

Ha újabb fákat szeretnél ültetni, akkor ne tétovázz, már elérhető áron szerezhetsz be különféle csemetéket és a föld is most van a legjobb formájában. Ha ezzel megvagy, akkor fogd a lombseprűt, és az elszáradt leveleket kapard össze, a növényeket pedig vágd vissza tövig. Előfordulhat, hogy a fagy nem kegyelmezett egy-egy hajtásnak, így azokat is csippentsd le egy jó metszőollóval. A rózsatöveket is bontsd ki a takarásból, hadd járja át őket a friss levegő.

kert

Érdemes a virágágyásokba és a veteményesbe szerves- vagy műtrágyát kapálni, meglásd, meghálálják majd a növények. Az ültetéseket is el lehet kezdeni, rengeteg féle magot vagy virághagymát lehet kapni a kertészetekben. A szobanövényeket sem árt lemosnod, és átültetned nagyobb cserepekbe. Javasoljuk, hogy a földbe keverj trágya-granulátumokat, amelyek hónapokon keresztül látják majd el tápanyagokkal zöld barátaidat.

Az erkély növényeiről sem feledkezz meg: ha elmúltak már az éjszakai fagyok, akkor a leanderek is kikerülhetnek, de függőcserepekben már az árvácskák vagy a muskátlik is jól mutatnak. A leanderek vadhajtásait és az elszáradt virágokat metszd le. Ha zöldségeket szeretnél a balkonon, akkor a mini paprikától a koktélparadicsomig, a kakukkfűtől a citromfűig bármit ültethetsz. Isteni illatok fognak majd köszönteni reggelente!

Forrás: