Kullancsok ősszel – a kertjeink is veszélyt rejthetnek

Az önellenőrzés ismerős terepen sem elhagyható

Az ősz beköszöntével egyre többen halogatjuk az utolsó fűnyírást, gazolást kertjeinkben. A késlekedés azonban ebben az esetben sem lesz a segítségünkre, hiszen minél ritkábban szorgoskodunk a kertben, annál nagyobb az esélye annak, hogy kertjeink elgazosodása miatt új lakók jelenjenek meg kedvenc pihenőhelyeinken: a kullancsok. A telekhatár számukra ismeretlen fogalom, életterük nem pusztán az erdő; a bokros-fás, sűrű aljnövényzettel rendelkező területeken is előszeretettel előfordulnak. Meglepőnek tűnhet, de fontos észben tartanunk, hogy a kullancsok városi környezetben is megtalálhatóak, többek között kedvelt parkjainkban, családi házaink kertjében, illetve a magas fűvel benőtt, elhanyagoltabb területeken érdemes odafigyelnünk.1

Foto:123rf.com

Bár sokan még mindig úgy gondolják, hogy leginkább tavasszal, nyáron, esetleg kora ősszel kell tartaniuk a kullancscsípéstől, azonban nem az évszak neve, hanem a napi átlagos középhőmérséklet az, ami meghatározza az élősködők aktivitását. Így akár a késő őszi időszakra is kitolódhat, hogy kullancsokkal találkozhatunk.2,3   A közönséges kullancs csípése önmagában – általában – nem veszélyes, de ha az élősködő fertőzött volt, az már komolyabb gondot jelenthet, és többféle betegséget okozhat. Így mindenképpen érdemes tehát különös gondossággal eljárnunk a kerti munkák befejezése után is. Ha elhanyagolt területet tisztítottunk ki, vagy épp metszést, gallyazást végeztünk, megéri pár percet szánnunk az önellenőrzésre, még ha ismerős terepen dolgoztunk is.

Magyarországon a két leggyakoribb betegség, melyeket a hazai közönséges kullancs terjeszt, az FSME-vírus* által okozott agyvelőgyulladás és a bakteriális Lyme-kór.1

Foto:123rf.com

A kullancsok által hordozott egyes fertőzések ellen hatékony segítséget jelenthetnek a védőoltások – bár a Lyme-kór ellen nem létezik, de az FSME-vírus ellen már évtizedek óta elérhetőek olyan védőoltások, amelyek segítenek megelőzni a fertőzést. Ideális az őszi-téli hónapokban megkezdett oltásrend, így a következő tavaszra már védettséget lehet szerezni az FSME-vírus ellen.

Hogyan távolítsuk el a kullancsot a bőrünkről? Mit kell tudni a megelőzési lehetőségekről? Mely országok fertőzöttek kullancs szempontból? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk az újonnan indult Többmintkullancs.hu edukációs weboldalon, mely kullancsokkal, az általuk terjesztett betegségekkel és a kullancscsípés, illetve ezen betegségek megelőzésével kapcsolatos hasznos információkat tartalmaz, legyen az praktikus tanács természetjáróknak vagy kullancscsípés megelőzési tippek.

Nincs vége a kullancs szezonnak – Most is védekezni kell!

Referenciák:
*FSME-vírus: Frühsommer meningoenzephalitis Virus, kullancsencephalitis vírus            
  1. NNK Lakossági tájékoztató a kullancsokról Elérhető: https://www.nnk.gov.hu/index.php/jarvanyugyi-es-infekciokontroll-foosztaly/141-lakossagi-tajekoztatok/altalanos-tajekoztatok/1078-tajekoztato-a-kullancsokrol
  2. Lindquist L, Vapalahti O. Tick-borne encephalitis. Lancet. 2008 May 31;371(9627):1861-71. doi: 10.1016/S0140-6736(08)60800-4. PMID: 18514730.
  3. Országos Meterológiai Intézet Középhőmérséklet Havi Adatok 2020 Budapest https://www.met.hu/eghajlat/magyarorszag_eghajlata/eghajlati_adatsorok/Budapest/adatok/havi_adatok/

 

Forrás: Napidoktor.hu