Vastag Tomi: ének és gyümölcslé

A fiatal énekes honlapján egy nagyon megszívlelendő idézet hívja fel magára a figyelmet: „A testünk egy vászon, amire az életben hozott döntéseink, tetteink húzzák fel az ecsetvonásokat.”

Az X-faktor népszerű versenyzője mióta véget ért a tehetségkutató műsor, egy cseppet sem veszít a népszerűségéből. Ha lehet mondani, sőt! Azóta indult be igazán a karrierje. "A testünk egy vászon, amire az életben hozott döntéseink, tetteink húzzák fel az csetvonásokat."

Mondja, mit tesz annak érdekében, hogy egészséges maradjon? Sokat énekel? Ezt annak alapján kérdem, hogy az örömszerzés pozitív hormonokat termel. De, gondolhatunk sportra, diétára, bármire.

zlp4jl1q

Régebben szerettem úszni nagyon. Sajnos, most erre nincs időm, de arra nagyon ügyelek, hogy mindig igyak egészséges gyümölcslevet. És ahogy mondta, az éneklés is tényleg boldogságot szerez.

Készül-e nyáron Nagy Utazásra?

Remélem, be tudom járni az országot majd, és ha lesz időm, akkor meg fogok állni, pihenni is egy- egy szép helyen

Kíváncsi lennék egyetlen napjára. Ébredéstől – lefekvésig.

Ugyanúgy telik, mint bárkinek. Kicsit korában indul, és később végződik, de a köztes tartalom ugyanolyan, mint a többieknek. Most sok időt fordítok tanulásra, az érettségi miatt, és a fellépések pedig az estéimet foglalják le.

Hol lesz látható-hallható az elkövetkezendő időszakban?

Rengeteg helyre fogok elmenni, és remélem, hogy minden rajongómmal tudok majd találkozni. A saját dalom megjelent, ami nagyon fontos az életemben, mert tényleg az enyém. Hihetetlen érzés, hogy a közönség énekli, és érzem úgy, hogy megéri minden nap újra és újra felmenni a színpadra

Forrás: