Müller Attila régi vágya teljesül

Müller Attila igazi örökmozgó; imád sportolni és túrázni, így egy percig sem volt kérdés számára, hogy csatlakozik a Mozdulj! Közhasznú Egyesület Balaton körüli kerékpártúrájához, amelyen tandembiciklin, látássérültekkel teker együtt.

Attila évek óta tervezi, hogy két keréken kerüli meg a magyar tengert, ezért már alig várja a különleges programot.

A Mozdulj! Közhasznú Egyesület idén immár harmadik alkalommal vág neki a Balaton körüli biciklitúrának. A mostanra hagyománnyá vált rendezvény célja, hogy tandembiciklik segítségével a látássérültek is élvezhessék a mozgás örömét és egészséges társaikkal közösen szerezzenek élményeket. A túrához idén hazai hírességek is örömmel csatlakoznak, köztük a népszerű tévés, Müller Attila is.

„Imádok bringázni, túrázni, a szabad levegőn lenni, egy szóval mindent, ami ehhez a biciklitúrához kell. Évek óta tervezzük az ismerősökkel, hogy körül tekerjük a Balatont, de mindig közbejön valami, ami miatt le kell mondanunk a tervünkről. Épp ezért nekem kapóra jött a biciklitúra és úgy döntöttem, nem várok a többiekre, hanem idén ezzel a remek csapattal vágok neki az útnak.

Sajnos nagyon kevés időm van a kikapcsolódásra, és évente csak egy-két alkalommal tudok hosszabb túrát betervezni, ezért is örülök, hogy idén ez összejön, és másokat is buzdítanék, hogy jöjjön el és ismerje meg, milyen a világ két keréken. Ilyenkor az emberben olyan szabadságérzet van, ami máskor soha: meditálhat, kikapcsolhatja az agyát, élvezheti a gyönyörű tájat és persze a nagyszerű emberek társaságát, akik vele tartanak a tekerésben” – mesélte Müller Attila, aki egy cseppet sem fél a tempótól.

mullerattila

A biciklitúra középpontjában az a gondolat áll, hogy egészséges és látássérült emberek együtt tapasztalják meg a mozgás örömét. Attila több szempontból is remek kezdeményezésnek tartja a közös bicajozást.

„Manapság a legtöbb ember talál kifogást arra, hogy miért nem mozog, pedig a sport nem csak kikapcsol, de az egészséges élet alapköve is. Bízom abban, hogy minél több olyan programot szervezünk, ahol a mozgás öröme van hangsúlyozva, annál többen kapnak észbe, hogy sok testi és lelki problémát oldhatnának meg egy kis edzéssel.

Az, hogy a biciklitúrán látássérült barátainkkal veszünk részt, különösen jó: médiaszemélyiségként nem csak kötelességemnek érzem, hogy felhívjam az emberek figyelmét a segítségnyújtásra, de az ilyen programok felejthetetlen élményt is nyújtanak. Az emberek sokszor panaszkodnak, hogy milyen nehéz az életük, majd amikor találkoznak egy fogyatékkal élő társukkal, egy kicsit megállnak és rájönnek, hogy tulajdonképpen nekik a világon semmi bajuk sincs. Ezzel a kis túrával népszerűbbé tehetjük a bringázást és látássérült társainkkal együtt fedezhetjük fel a világot” – tette hozzá Attila, aki már nagyon várja a közös bicajozást.

Forrás: